Túrabolt - Sátor - túrabakancs - hátizsák

Trexpert Túrabolt - Túrabakancs - hátizsák - sátor

Webshopunk jelenleg is működik és üzletünk is nyitva tart 11:00 - 18:00-ig az új címen: 1134 Budapest, Rózsafa u. 9.

TÚRAFELSZERELÉS TÚRARUHÁZAT TÚRABAKANCS / TÚRACIPŐ EGYÉB TÚRAFELSZERELÉS Készültségi felszerelés TÚRABOLT OUTLET MÁSZÓCIPŐ KEMPING

Felhasználó menüje




Thomas


Kürt (Strekov)
Hozzászólások: 0
Reg.: 2011.03.16.


Adatlapja Adatlapja
Túrája Túrája
Saját oldal Saját oldal
Blogja Blogja
Képei Képei
Videói Videói
Ezeket a termékeket vásárolta meg Ezeket a termékeket vásárolta meg
Vélemények róla Vélemények róla
Klubtagságai Klubtagságai
Ismerősei Ismerősei
Naplója Naplója
Hozzászólásai Hozzászólásai

Tag info




Thomas


Kürt (Strekov)
Hozzászólások: 0
Reg.: 2011.03.16.


Adatlapja Adatlapja
Túrája Túrája
Saját oldal Saját oldal
Blogja Blogja
Képei Képei
Videói Videói
Ezeket a termékeket vásárolta meg Ezeket a termékeket vásárolta meg
Vélemények róla Vélemények róla
Klubtagságai Klubtagságai
Ismerősei Ismerősei
Naplója Naplója
Hozzászólásai Hozzászólásai

Túrabolt



Keresés


Keress a túrabolt termékei között.

Túrabolt Keresés
Részletes keresés a túraboltban

A 10 utolsó túrabolt keresés:

gyerek túra hátizsák, vízálló sátor, sícipő, túrabot rögzítése hátizsákon, primus gázpalack töltés, túrabolt gyor, zajo sator, overland túrabolt, 6 személyes sátor, víztisztító

További túrabolt kereső szavak:

túrabakancs, bakancs, face, sátor, női, akció, the, túrabolt, lafuma, hanwag

Túrabolt címkék



Új túrabolt cikkek


Túrabot - Mire jó a túrabot?

Túrabakancs teszt - Zamberlan Vioz Plus GT RR

Mászócipő 1. - Kategóriák

Talpbetét - egészség és kényelem

Dehidratáció (kiszáradás)

Bridgedale túrazokni

Fejlámpa


Márkák


Túrabolt márkák

Túrabolt linkek


 
 
 
 
 
 

 KERÉKPÁRSZERVIZ

 

 

 

 
Thomas blogja


 Legrégebbivel kezdve
Nyolcadik hét

53. nap; 2011. 07. 05. Kedd

Roma – Lido di Latina

Reggel megkísérelem a magyar mise elérését, természetesen sikertelenül: igazán nem akarok magyarázkodni, de még nem használtam a telefonomon az ébresztőórám szundi funkcióját. Az előző telefonomon ez 3 percet jelentett, hát itt 15-öt! Tehát a fél hetes kelés kilőve (ne kérdezzétek, miért pont most volt szükségem a „mégötperc”-re...) A római közlekedés még egy lapáttal hozzátett, így sikerült fél kilencre beérnem, majd kilencre bejutnom. De sajnos senki nem tudott az ottaniak közül segíteni, így a kis emlékzászlócskát visszavittem a zarándokházba és megkértem a nővéreket, legyenek olyan kedvesek, vigyék majd el nekem...

14:09-kor sikerült elindulnom (azért a plusz kilenc perc, mert még hallgattam egy kicsit a lánykórus előadását.

Na Rómából kitalálni már nehezebb lesz, mint bejutni! Kinézem magamnak az útvonalat, lejegyzetelem az utcaneveket és elindulok. De elfelejtem, hogy Olaszországban vagyok, a harmadik utcánál szinte már elkeveredek (nem létezik, hogy bennem legyen a hiba, ennyire analfabéta már nem lehetek). Sebaj, majd a GPS segít. Egy frászt! Megint nem megy! Eltünnek az országok! Már sokadszor játsza el velem! És nem vagyok épp játszós hangulatban! Laptop elő, navi újratelepít. De MIÉRT kell ezt állandóan eljátszania velem???

A kiszemelt utat megtalálom, csakhogy ez egy kétezer éves út... de komolyan! És nem apró macskaköves, hanem hatalmas kövekkel (és hatalmas lyukakkal). Szerencsére az út mellett ki van gyúrva egy ösvény, amelyen kényelmesebben haladhatok. Útközben, miközben egy kútnál vizet tankolok, egy srác nagyon magyarázni kezd. Tud angolul is, németül is, és mindent elmond. Meglátja a kezemben a chinotto-s palackot, elmondja, hogy nem ez az eredeti, van finomabb is, elmondja merre menjek, elmondja...mindent elmondt, csak felét nem értem.

Kitaláltam Rómából, de egy nagyon forgalmas úton vagyok, s nem vagyok vele megelégedve. Ismét GPS, alternatív útvonal – megvan. Egy darabig még vezettetem magam, aztán már meglátom a Latina felé vezető utat. Különös vidék ez: rengeteg, fiatalabbnál fiatalabb (és be kell valljam), csinosabbnál csinosabb utcalányokkal van tele. A táj egyébként elég nyomasztó: szeméthegyek mindenütt. Mintha egy más világba csöppentem volna.

Úgy gondoltam, hogy nem Rómában vásárolok be élelmiszerrel, hanem majd onnan kijutva, remélhetőleg olcsóbban tudom beszerezni azt. Éhesnek már éhes voltam, boltot viszont nem találtam, pedig közeledett a hat óra. Egyszer aztán csak rábukkantam egyre, úgyhogy már be is szereztem a 2 napi adagot.

Mivel eleve egy napos késésben vagyok, ráadásul délután indultam, haladnom kell, bár tudom, hogy ma sem érem el a tegnapra kitűzött célt. Elhatároztam, hogy ebből éjjeli tekerés lesz. A tengerpartot viszonlag hamar elértem, este 8 körül Nettuno-nál. Nasiztam egyet, és este 11ig bírtam szusszal. Ismét tengerparton aludtam.

Számokban: 107 km – 7h a nyeregben – 16,72 km/h átlag – 50,51 max

 

54. nap; 2011. 07. 06. Szerda

Lido di Latina – Monregone közelében

Reggel hét óra, és ma már másodszor lubickolok a tengerben. Kellenek ezek a pillanatok, mert rengeteg erőt és energiát adnak. Bár rómában feltöltődtem, kipihenni magam nem nagyon volt időm (aminek tulajdonképpen örülök is, mert hát nem azért jöttem). Mivel késésben vagyok, korán el is indulok. Jó lenne egy kicsit ma is belehúzni, hogy behozzam a lemaradásomat. Bár tervezéskor beleszámoltam + 3 napot hasonló esetekre, de még csak az utam felénél vagyok, és hazafelé húzósabb tempót terveztem, úgyhogy még jól jöhet...

Az első km-eken mindkét oldalamon víz van: jobb kéz felől a tenger, bal kéz felől meg tó. Szép napunk van, a szél is oldalról fúj, de inkább hátulról, gyorsan haladok. Persze vissza kell még szoknom a tekeréshez, de a napi min. 3x úszás sokat segít. A dombok sem olyan riasztóak, mivel a táj szépsége elviszi a figyelmet a mászásokról. Este Mondregone közelében verek sátrat. Sikerült behoznom fél napot.

Számokban: 122,56 km – 7h28’ a nyeregben – 16,4 km/h átlag – 51,45 max

 

55. nap; 2011. 07. 07. Csütörtök

Monregone – Salerno

Sajnos a CS olaszországban nem igazán működik. Ezért Nápolyra is csak egy gyors látogatás jut. Azaz hogy egy villámgyors. Annyira koszos és riasztó város, hogy nem is nagyon nézelődöm. Az utak minősége még Rómánál is rosszabb. Nyilván ha több időt töltenék itt, megváltozna a véleményem, mint Rómáról, de sem időm, sem kedvem most ehhez a barátkozáshoz. Szó szerint küzködök, hogy kijussak innen. Ha eddig azt mondtam, Olaszország nagyon be van építve, akkor most erre nem is tudom mit mondjak – a mai napon a 140 km-ből százat beépített részben megyek.

A ennyire beépített részen meg ugyebár a szálláslehetőség esélye igen csekély. Kicsit felhős az ég, ezért nem használok napozókrémet. Mai nap első tanulsága: a barna bőr is lehet vörös. Az utak minősége és a hetelmes forgalom miatt nagyon lassan haladok. Nem találok semmi ígéretes szálláshelyet, így rámesteledik. Az éjszakai tekerésnek is van pár tunulsága, mégpedig: az éjszaka ugyebár a látási viszonyok lecsökkennek, így nem látjuk a tájat, de ami még nagyobb baj, hogy a kátyúkat sem...

Addig-addig tekerek, amíg leérek Salerno-ba. Már elég késő van ahhoz, hogy a teherkikötő melletti kicsiny parkban verjek sátrat. Persze az alvás a zaj miatt nem éppen kielégítő.

Számokban: 139,06 km – 9h22’ a nyeregben – 14,84 km/h átlag – 53,94 max

 

56. nap; 2011. 07. 08. Péntek

Salerno – Agnone

A (nem)alvást követően korán indulok útnak. Először is egy kényelmes reggelizőhelyet keresek. Két kilóméterre az alvóhelyemtől találtam is egy gyönyörű parkot. Ilyen korán bolt még nincs nyitva, tehát marad a mogyoróvajas-banános toast-kenyér. Reggeli után egy kicsit megpihenek, öszesezdem magam, majd útnak indulok. Salernot-tól délre haladok, egy jódarabig sík terepen, a part mentén. Miután nagynehezen, a sokadik próbálkozásra sikerül bevásárolnom, már nyugodtabban tekerek, nem kell félnem a hétvégétől, lesz mit ennem. Mivel nem várnak rám nagy mászások, nyugodtan cipelhetem magammal a 3 napi ételt.

Délben egy benzinkúto sziesztázom. Akkora a meleg, hogy délután háromig meg sem mozdulok, akkor is csak nagy nehezen. Hideg ebédet eszem (tonhalat) majd lepihenek. A benzinkutassal összebarátkoztam, Alexandro Ukrajnából. A telefonszámát is odaadta, hogy ha valami baj lenne. Csak azt nem tudom, hogy magyarázom el neki, merthogy én nem beszélek sem olaszul, sem oroszul...

Délutánra elérem a dombokat. Nem vészesek, este hétkor mégis azt mondom hogy ENNYI. Olyan szuper kempinghelyet találtam magamnak! Nem volt meg a száz km, de ezt nem lehetett kihagyni. Igaz, nagyon sok szemét volt, de hát nem is várhatunk mást az olaszoktól. Főztem magamnak egy jót, elkezdtem forgatni egy kisfilmet, majd miután eléggé elszórakoztattam magam, nyugovóra tértem.

Számokban: 82,8 km – 5h17’ a nyeregben – 15,66 km/h átlag – 55,56 max

____________________________________________

Intermezzo

 

Nem tudom mennyire volt élvezhető az élő online bejelentkezésem a borfesztiválon, de azt tudom, hogy sok mindent nem mondtam el, amit szerettem volna. Kicsit talán izgatott voltam...
Íme hát egy kicsit átgondolt "képzelt bejelentkezés":

 

Voltak az eddigi utam során nehéz pillanatok, de hogy aktuális legyek: „Az apályt mindig dagály követi...” Ha pozitívan állsz a dolgokhoz máris könnyebb. Elvégre minden nap élünk át csodákat, csak észre kell vennünk – vagy átértékelni a csoda szó jelentését... De hogy konkrétumot is említsek: Grosetto – Rómától északra a tengerparton egy város. Onnan szerettem volna eljutni Rómába. Az olaszországban természetesen szó szerint kell venni, hogy „minden út Rómába vezet” na de miért minden út autópálya? És ezt miért nem jelölik a térképen, miért 30 km után kell megtudnom? Nagyon meleg volt, a hasam is fájt, elhagytam az egyik derékaljam... tehát összesűrűsödtek a dolgok, és nehezen viseltem. De! Egy percre sem fordult meg a fejemben, hogy feladjam, vagy visszaforduljak. Fogtam magam, megálltam, vettem egy nagy levegőt, és mondtam magamnak: Tomi, nyugodj meg, higgadj le. Nem azért vagy itt, hogy idegeskedj... és működött. Egyből megtaláltam a helyes utat. Ilyenkor azért előny, hogy egyedül vagyok, mert nem veszekszem a társammal, nem hibáztatom őt, nem bántom meg... de alapjába véve az ember társas lény, és bár olykor igényli a magányt, szüksége van társakra.

Nem bántam meg hogy egyedül jöttem. Egy nagyon nagy előnye van, mégpedig az, hogy rá vagyok kényszerülve, hogy kommunikáljak másokkal, így sokkal többet tanulok, élek át. Kötődtek barátságok, amelyek valószínűleg eltűnnek majd, de kötődtek olyanok is, amelyek tovább erősödnek. Ez szintén egy olyan apró kis dolog, ami hatalmassá teszi a túrám értékét. És utánna az ember még többet akar!

A kerékpáros túrázás egy nagy előnye, hogy szabad vagy: nem vagy egy keretbe zárva, így része vagy a természetnek. Ha akarsz megállsz, ha akarsz visszafordulsz. Nem haladsz olyan gyorsan mint egy autóval, de nem is maradsz re azokról a dolgokról, ami mellett kocsival csak úgy elsuhannál. És a legjobb az egészben, hogy ezt bárki megcsinálhatja, nem kell hozzá semmiféle felkészültség, vagy fizikai kondíció – annyit mész, amennyit akarsz... amennyi jólesik. Na jó, persze nyilván van egy kis anyagi vonzata, mert a felszerelés minősége a kényelmi szintet növeli. De nem kell költened benzinre. Mindenkép a kerékpározás felé billen a mérleg :) A kerékpárom egyébként nagyon jól bírja, pedig az olasz utak azért nem mindennapiak! A sátramat egyenesen imádom! A táskáimnak hálla nem kell agódnom az eső miatt, mindenem száraz marad, a nyomkövetésnek hálla meg anyukám miatt sem kell aggódnom... Az önkormányzatnak köszönhetően meg nem halok éhen!

Nem úgy mint a vaddisznók toszkánában! Az volt talán a legizgalmasabb éjszakám. Negatív értelemben értve. Mivel olyan helyen voltam, nem tudtam sátrat állítani - de mivel tudtam, hogy nem lesz eső, nem zavart. Éjjel arra ébredek, hogy pár méterre tőlem visít a dög, de olyan hangosan! Futkosott fel-alá, akárcsak a hátamon a szőr. Vert a szívem rendesen!

Újabb Intermezzo

...szóval a változásról.

A változás jó!

Ugyebár az elején mondtam, hogy az útvonalam csak egy alternatíva. Az a terv,m miszerint tekerek Lehelékkel, már az indulásomkor ködös volt, útközben pedig kiderült, nem fog összejönni. De nem adtam fel a reményt: Rómában több, mint egy hetet töltöttem el, hogy bevárjam őket. Elérni nem tudtam a két srácot, hiszen épp a Mount Blanc-ot mászták. Aztán mikor jelentkeztek, megbeszéltük, hogy amikor én a keleti parton tekerek felfelé, ők meg a nyugatin lefelé, összefutunk legalább egy sörre valahol középen a hegyekben - Potenza lett a kiszemelt célpont. Mikor leértem Reggio di Calabria városába (a csizma orra) és kiderült, hogy nem tudok átmenni Bariba, kicsit elkeseredtem, de aztán hamar túltettem magam rajta. Hisz minden rosszban van valami jó: így talán többet is eltölthetünk egymással, mint egy nap...

Nápolyban találkoztunk. Ott megbeszéltük: ha már ennyit vártam rájuk, na meg úgyis késésben vannak, kihagyják Szicíliát, s elkísérnek engem egy darabon. Aztán jött az ötlet, hogy menjünk át kicsit keletre - Előd Albániába szeretett volna nagyon menni. Én Dubrovníkot erőltettem, hogy hazafelé "lazább" legyen a menet. Ok, meglátjuk Bari-ban mi a helyzet...

Bariban aztán kiderült - Durres-be olcsóbb is a jegy, és egy nappal korábban megy a járat. Tehát két napot vesztünk csak - két pihenőnapot. Így jött Albánia...

...ami egy nagyon jó ötlet volt! Az emberek nagyon kedvesek, vendégszeretőek, a táj is gyönyörű. Indulásomkor többen (Csibazé, Bulony) is mondtátok, hogy keletre menjek - hát most belekóstoltam, és igen! Keleten van az igazi "nyugat"!

Most Katar városából írok. Sietünk tovább, mert kell tartani a napi 100 km-t hazáig. Kemény lesz, mert dombos - hegyes, de ne aggódjatok, a tervet tudjuk tartani. Nem lesz egyszerű, megcsináljuk!!! Katar városába pedig vissza fogok jönni...


2012. 01. 17. 22:04
(0 szavazat)
Szólj hozzá!


Hatodik hét

  38. nap; 2011. 06. 20. Hétfő

Firenze

Prato-tól Firenzéig az út mellett végig-végig kertészetek, faiskolák voltak. Szebbnél-szebb bokrok és fák szegélyezték az utat. Mivel Olaszországban úgy működik a free wifi, hogy regisztrálnod kell egy olasz mobilszámról és akkor naponta egy órát netezhetsz, nem sikerült Firenzében sem szállást szerezni. Így itt is csak egy bő fél napot tudok eltölteni. Túrakönyvem vezetésével körbejárom a nevezetességeket:

...

Firenze határában nagyon megkívántam a dinnyét, így kértem egy kis szeletet. Kaptam is egy három kilósat. Firenzétől délre már jócskán „gyűrött” a felszín. Bár ezek még csak kisebb-nagyobb dombok. Viszont a vaddisznók ezeket nagyon szeretik. Este, vacsorázás közben eszembe is jutott, hogy toszkánában túlszaporulat van belőlük, mégis tilos rájuk vadászni. Sátrat nem állítottam - részben mert nem volt hely, részben meg mert biztos voltam benne, hogy nem fog esni. Elmajszoltam a dinnyeszeletkémet, tusoltam, aztán nyugovóra tértem. Elég rosszul aludtam, mert megizzadtam a hálózsákba, és ha benne maradtam, melegem volt, ha kidugtam valamimet fáztam. Aztán mikor fél egykor felriadtam a tőlem pár méterre elcsörtető, visítozó vaddisznókra, észrevettem, hogy nem is én izzadok ennyire, hanem a levegő ilyen párás. Csurom víz lett mindenem. Megvártm míg odébbálnak a röfik, aztán már pakoltm is. Csak úgy szedtem a sátorfámat éjjel fél egykor. Be kell valljam, hogy féltem – sőt, ez még gyenge kifejezés rá.

Ismét egy autópálya alatt találtam menedéket. Hajnali négyre értek utol a disznók. Most sem volt sátor a fejem felett, így kicsit aggódtam, hogy fülöcsiklandoznak, vagy esetleg a „tenyeremből esznek”. De megembereltem magam!

Számokban: 52,93 km – 4h43’  a nyeregben – 11,21 km/h átlag – 39,69 max


39. nap; 2011. 06. 21. Kedd
Firenze – San Gimignano

Reggel azért csak sikerült pár órát aludnom, így nem hulla fáradtan kellett nekivágnom a domboknak. A nagy hőség és a meredek dombok sokkal jobban kifárasztottak, mint az alpok. Délben három órás sziesztát iktattam be. És elhatároztam: ez ezután is így lesz. Felesleges kínozni magam délben, a legnagyobb forróságban. A tempót tudom tartani, és este kilenckor bőven elég sátrat bontani.

San Gimignano a soktornyú város: a valamikori 70 toronyból mára csak 13 maradt fent. Nemesi családok építették ezeket valaha, hogy megvédhessék magukat felkelések esetén. Természetesen mindegyik család a szomszédja fölé szeretett volna kerekedni. A 70-es szám azért is hihetetlen, mert a sokkal nagyobb Firenzében 100 torony volt. A szűk kis sikátorok nagyon hangulatosak, mindenütt saját borokat árulnak viszonylag korrekt árakon. Mivel a város olyan kicsi, hogy bejárható 2 óra alatt, bőven marad idő kóstolgatni.

Mivel a város a domb tetején van, onnan csak le kell gurulnom a megfelelő szálláshelyig. Persze nem találok az első völgyben. De szerelmes vagyok ebbe a vidékbe: szőlő- és olivaültetvények váltják egymást. (Természetesen az esti mesét a maci helyett ismét a röfi hozta...)

Számokban: 66,44 km – 4h44’  a nyeregben – 14 km/h átlag – 63,5 max

 

 


40. nap; 2011. 06. 22. Szerda
Siena – Grosseto

Siena városa szintén turistákkal van tele. Sajnos erre a városra is csak fél nap jut. Siena teljesen különbözik Firenze városától: barna égetett téglákból vannak az épületek. Útikönyvem alapján bejárom a nevezetességeket. Fontolgatom, hogy betérek egy olcsóbb osteria-ba (a sorrend fentről lefelé ristorante – pizzeria – osteria... általában. Az osteria kis családi étkezőt takar, de gyakran megesik, hogy ez egy színvonalasabb felszolgálásnak köszönhetően magasabb árkategóriába tartozik). De kényes az ízlésem: ki tudjak ülni, hogy rálássak a lovamra, és olcsó is legyen. Végülis feladom a keresgélést és tovább gurulok.

Mikor lapozok egyet a térképen, látom, hogy ha kicsit belehúzok, estére elérem a tengert. Így hát tempósabbra veszem (már amennyire a dombok engedik). A remény, hogy este már a tengerben úszkálhatok, hihetetlen erőt ad. Persze így is csak fél tizenegykor érem el a tengert. De egy hatalmasat csobbanok. Ismét a tengerparton „ágyazok” meg magamnak, de ezúttal nem alszom olyan jól. Egy mentőcsónakon próbálkozom, de nagyon párás és hideg a levegő, fúj a szél, és a cuccaimat sem érzem biztonságban...

Számokban: 141 km – 9h11’  a nyeregben – 15,32 km/h átlag – 50,51 max


41. nap; 2011. 06. 23. Csütörtök
Grosseto – Manciano

Kialvatlanul indulok útnak. Az első megpróbáltatásegből délelőtt ér: elhagyom az összehajtogatható ezüst derékaljat. Két lehetőség van: vagy a boltnál nem raktam vissza a helyére, vagy útközben, a remek olasz utaknak köszönhetően leesett. Visszamentem egész a boltig, de hűlt helyét sem találtam. Hihetetlenül fullasztó meleg volt, a Rómába vezető utat meg nem találtam (annak ellenére, hogy minden út rómába vezet – csakhogy ezek autópályák). Csak a városban összetekertem 30 km-t.

Akkor gyerünk vissza a hegyekbe. Viszont nagyon fáj a hasam is. Vagy a délelőtti idegeskedés, vagy pedig az a hatalmas gyümölcstál az oka, amit bedolgoztam: 2x2 féle alma, 2x2 féle barck, 2x2 féle narancs, 2 banán és  egy hatalmas ananászkonzerv.

Négy-ötszáz m-es dombokon mászkálok fel-alá. A hasfájásom alább hagyott, egy kicsit talán meg is nyugodtam, viszont a meleg az nem engedett semmit. A táj egyébként szép, hiába, a hegyeket szeretem inkább. Manciano közelében vertem sátrat. Este mosakodás közben észrevettem egy kullancsot a térdhajlatomban (vagy minek nevezik azt a részt). Kioperáltam, majd átnéztem magam, ahol csak tudtam. Mi jöhet még ma?! Hát az kéremszépen, hogy az önfelfújódó matracom lyukas. Ez mind egy napra?! Ezért cserébe holnap nagyon jó élményekben kellene részesülnöm!!!

Számokban: 107,89 km – 8h  a nyeregben – 13,43 km/h átlag – 56,70 max

 


42. nap; 2011. 06. 24. Péntek
Manciano – Tarquinia

A tegnapi keserűséges nap miatt ma kizárólag pozitív élményeket szeretnék! És valljuk be elég nehéz bármi jóra számítani tudván, hogy ma elhagyom toszkánát. Azonban Olaszországnak sikerül kicsit újra felizzítania a bennem elhalványult lángot. A szikra neve pedig Pitigliano (Pitiljano vagy hogy kell helyesen ejteni). Eme csodás kis városka konkrétan a hegytetőre épült – azaz a sziklákba: a garázs és az alagsor még kőbe van vésve, a ház pedig ráépítve. Kemény küzdelem feljutni ide, de megéri. Csodás látvány. Számomra ez a festői kisváros felülmúlja Firenze-t, Siena-t, de még talán San Gimignano-val is vetekszik.

A következő szikra a Bolsena tó. 300 méter tengerszint feletti magasságon. Vize kellemesen meleg és tiszta. Úszkálok benne ár órát, majd útnak indulok, hogy este még a tengerben is megáztassam magam. Ismételten éjszaka érek a tengerhez, amely most háborog – fél méteres hullámokkal. Eddig még csak sötétben fürödtem a tengerben, pedig már 3 napot is a tengerparton voltam. Csak a lábamat áztatom meg, azonban ma nem a tengerparton alszom, kicsit beljebb húzódom.

Számokban: 103,5 km – 6h23’  a nyeregben – 16,20 km/h átlag – 59,9 max

 


43. nap; 2011. 06. 25. Szombat
Tarquinia – Róma

Ma elérem Rómát, de a srácokkal való sms-ezés alapján rá kell jöjjek, hogy nincs még szállásom. De kezdjük csak az elején: 2009-et írunk. Egy nyári vasárnap este hatkor munkahelyemről hazafelé indulok (mivel mással, mint kerékpárral). A pince előtt két kerékpáros utazó, látszik, hogy tanácstalanok (kollégám viccesen meg is jegyzi, hogy: „tomikám, rád várnak”) Odagurulok hozzájuk: „mi a helyzet srácok?” „Sorry, I don’t understand...” Na bumm... én és az angol! De azért csak próbálkoztam: a srácok Rómából felvonatoztak Bécsbe, és onnan tekernek le Budapestig, majd onnan Siófok, majd tovább délre. Szállást kerestek Esztergomban – sikertelenül. Megpróbáltam nekik segíteni, de sehol senki és semmi. Azaz először felajánlottam nekik, hogy jöjjenek hozzám, de fáradtak voltak, nem akartak még 30 km-t tekerni, bennük volt már 100. Mondtam nekik, hogy jöjjenek át Párkányba, ott valószinűleg még olcsóbb is. Útközben találtunk egyet, a 45 €-s árat nem tudtuk lealkudni csak 40-re, de még ez is brutális árnak tűnt. Útközben eszembe jutott, hogy Debi barátném biztos tud nekem segíteni. Hát persze hogy tud! 7 €-ért szerzett nekem (azaz nekik) szállást. Persze, amig hazaér az anyukája, addig beültünk egy Kofolára, és „beszélgettünk” Meséltem nekik a terveimről, miszerint készülök Olaszországba – erre ők, hogy a szállásra ne legyen gondom...

Nem is volt, mert ugy értelmeztem, náluk alszom. Ők meg úgy, hogy segítenek keresni...

De van még egy story: Borkóstolót tsrtottam a Máltai Borlovagrendnek. Bezsélgetésbe elegyedtem az elnökkel, aki elkottyontotta, hogy Rómában lakik. Neki meg én kottyintottam el, hogy pár hónap múlva indulok körbetekerni Olaszországot. Már a kezemben is volt a névjegye.

Róma előtt hát felhívtam az urat, és elmeséltem, hogy jártam. A Szent István zarándokházat ajánlotta, illetve azt, hogy ő is odatelefonál. Kérdezte mennyi időt akarok itt eltölteni. Mondtam neki, hogy az ártól függ, a hétvége biztos, remélhetőleg addig sikerül CS szállást szereznem, merthogy egy egész hetet akarok itt tölteni.

Gps segítségével ügyesen megtaláltam a zarándokházat. Útközben jött az sms Francesco-tól, hogy mehetek hozzá az estére... A zarándokház nem messze a központtól van, csodálatos környezetben. Fél hétkor érkezem, és a kedves mosolygós lány közölte velem, hogy... hogy... hogy egy hétre van foglalva nekem szállás, és az úr fizeti...

Számokban: 98,91 km – 5h22’  a nyeregben – 18,43 km/h átlag – 52,42 max


2011. 07. 19. 12:24


Címkék: (0 szavazat)
Szólj hozzá!


Ötödik hét

  31. nap; 2011. 06. 13. Hétfő

Milano – Piacenza

 

Mivel este azért már gyülekezni kezdtek a felhők, a sátor külső hélyazatát is felhúztam, és milyen jól tettem: hajnalban jött az égi áldás – először még csak laza eső formájában . Szerencsémre kora reggel fogtam magam és öszepakoltam, mert aztán egyre csak erősödött. Nagy nehezen sikerült találnom egy bevásárlóközpontot, ahol feltöltekeztem elemózsiával is. A fedett parkoló kiváló alkalmat adott a reggelire, illetve, hogy egy kicsit megszáradjanak a cuccaim. Mire elindultam, már az eső is alább hagyott, sőt, alig pár km után el is állt, és jött a hőség. Az útirány: Piacenza. De térképem még mindig nincs. A GPS meg felmondja a szolgálatot – egyszerűen nem hajlandó kommunikálni velem. A netbook meg lemerült, így nem tudom újratelepíteni sem (mivel hogy egyszer ezt már eljátszotta velem). Na mindegy, remélem jól ki lesz táblázva...

Az útirányt sikerül belőnöm, de sajnos a közbeeső városok neve ill. az út száma számomra rejtély. Iránytű szerint jól megyek. Útközben betérek egy „mekibe” hátha sikerül feltöltenem és rendbehoznom a kütyüjeimet, és talán még netezni is tudok. EGYIK SEM jön össze, mindamellett megeszek egy tálcányi legót (műanyag kaja). Meg kaptam egy ajándék kólás poharat – kösz, ilynem úgy sincs :) De legalább jó lesz ajándéknak. Na hát Olaszországnak sokat kell majd dolgoznia azon, hogy elkápráztasson, mert eddig elég rosszul áll...

Telefonos segítséget kérek: mekkora szerencse, hogy a CASON mellém állt, mert így meg tudtam kérdezni az otthoniaktól, hogy jó úton járok-e. Hiába, XXI. század – és én mégis tekerek :) Állítólag jó nyomon vagyok, így kicsit megnyugszom. Aztán amikor egy benzinkúton sikerül feltöltenem a laptopot, majd újratelepíteni a navigációt a telefonomban kezdtem megbocsájtani. Amikor meg már térképem is lett már nem zavart semmi (de az is lehet, hogy csak az az egy tábla csoki tette meg a hatását, amit nyugtató gyanánt „vittem be a szervezetembe”.

Késő délután értem be Piacenza városába, így alkalmam nyílt kicsit körbenézni a szálláskeresés előtt. Free wifit ugyan találtam, de ahhoz hogy használni tudd, előbb regisztrálnod kell, amihez egy olasz telefonszámra van szükséged- pedig már kezdtem megörülni. Egy nap pihenőnapot szeretnék itt tartani, mivel már mosnom is kellene, úgyhogy jó kis helyet kell találnom. Sajnos a közeli folyó rettentően koszos, mindenesetre a töltés mellett megfelelő alvási lehetőség mutatkozott. Este még beszéltem Árpiékkal, akik egy világkörüli nászútra indultak fekvőkerékpárjaikkal a hétvégén.

Számokban: 86,62 km – 5h12’  a nyeregben – 16,66 km/h átlag – 42,52 max

 

32-33. nap; 2011. 06. 14 – 15. Kedd - Szerda

 

Piacenza

Hát ez a szuper hely az éjjel olyan párás volt, hogy kora délelőttig várnom kellett még megszáradnak  cuccaim. Viszont a városban találtam free wifi-t, amit használni tudtam! Gyorsan írtam CS-en pár Piacenza-inak, majd visszamentem a töltésre főzőcskézni illetve sziesztázni. Remek helyet találtam – volt asztal, víz és meggy! Nagyon helyes, Olaszország kezdi összeszedni magát! S ekkor jön az sms, hogy szállásom is van. Ragyogó! Ez már nagyon jól jött! napok óta hobó módjára élek, és a tiszta ruhám is fogytán van. Este 7 után foglalhatom el a helyem, Marta, egy lengyel kislány fogad be. Lakátársa Sebastiano Chile-ből származik. Piacenza-ban tanulnak mindketten.

Milano és Piacenza közt csupán 80 km van, de teljesen más világ. És nem csak azért, mert Milano egy nagyváros. Olaszország csupán egy földrajzi fogalom, mivel minden egyes provincia (régió) más - teljesen más emberek, más házak vannak (a legélesebb határ talán Toscana és Lazio közt van – az előbbi az észak-olasz, utóbbi már római, és e kettő kifejezetten el is határolódik egymástól.

Bár Marta-éknál van internet, de -  részben azért, mert nagyon lassú, részben meg azért, mert közben rengeteget beszélgetünk – nagyon lassan haladok a blogolással. Viszont megengedik, hogy két éjszakát aludjak náluk. Cserébe sütöttem nekik palacsintát (ajánlom kipróválásra pesto-val és reszelt sajttal). Marta közben elmeséli mit érdemes megnéznem a környéken, ugyanis ő már nagyjából beutazta azt. Délelőtt, mikor ő az egyetemen volt, Sebastian-al elmentünk a piacra. Nem tudom mire készülhet a piroscsomagolásos kólás cég, de ingyen osztogatta a másfél literes teli palackokat. Sebastian szerez magának egyet, én meg Marta-nak (csak hogy legyen mit öntenie az ajándék-poharába, aminek egyébként nagyon megörült – mármint a pohárnak). Én nem szivesen iszom ezeket (kivétel a Kofola®). Piacenza egyébként egy nagyon nyugodt kis város, délre tekintve már látszanak Apenini csúcsai amelyek mint védőfal veszik körbe Toscana-t.

Szerda este holdfogyatkozáslesésre megyek Marta-val a töltésre. A holdat nem találjuk – nem tudjuk hogy most felhős-e az ég, vagy teljesen eltünt. Viszont annál talán sokkal csodálatosabb dologra leszünk figyelmesek: a szentjánosbogarak százai gyönyörű fényjátékot mutatnak be a töltés oldalán. Nem győzzük csodálni. Aztán egyszer csak megpillantjuk a holdat is – nagyon halvány vöröses félhold rajzolódik ki az égen. Viszont lassan éjfélt üt az óra, a fényképezőgépem lemerült, így a „fényírást” is kénytelenek vagyunk befejezni, hát hazatekertünk. Cca. 40 km-t gyűjtöttem össze a városban a két nap alatt.

Ismételten hajnalig próbálkoztam a blogolással, nem sok sikerrel. További szállást sem sikerült találni, így elméletileg a legközelebb már csak Rómában lesz tető a fejem felett...

 

34. nap; 2011. 06. 16. Csütörtök

 

Piacenza – Parma közelében

Akárhogy is iparkodok, csak délben sikerül útnak indulnom. A bőséges reggelinek köszönhetően (bundáskenyér) A mára tervezett uticél Parma, tehát egy kicsit dél-keletnek megyek. Viszonylag még laposon haladok, Parma után kezdődnek majd csak a hegyek.

Útközben, Fidenza előtt, találkozom egy amerikai sráccal (az út szélén épp barackot majszolt, s mivel fel volt pakolva, megálltam). Pár szót váltunk: Frankfurtba repült, ott megvásárolta a felszerelését, és útnak indult. Ő is ugyanúgy  három hónapot tekereg majd, csak ő jóval kevesebb km-t tesz majd meg. Olaszországban már nem mer vadkempingezni, itt inkább betér egy kempingbe. Az első komolyabb túrakerékpáros, akivel Olaszországban találkoztam - egyébként nagyon kerékpáros nemzet az olasz, mindenki (többnyire öregek) pöpec versenybringákon kerekezik. Nem is kérdeztem rá konkrétan, hogy megyünk-e együtt tovább, mert úgy láttam rajta nem igazán szeretné. Betértem Fidenza városába harapni valamit, ahol szintén egy ingyen kóla tulajdonosa lettem (kaphattam volna kettőt is, de az már túl nagy teher lett volna számomra – pedig erősködött a srác).  Aztán útközben, Parma előtt nem sokkal egy rossz kitérő alkalmával (valami miatt Piacenza táblát követtem egy kereszteződésben – de ez a kitérő csak annyi volt, hogy felmentem a hídra, ott mikor legurultam észbekaptam... no de nem is érdekes) szintén összefutottam az amerikaival. Együtt kezdtünk tekerni, de hamar lemaradt. Ekkor már tényleg láttam: nem akar közösködni.

Körbetekertem Parma-n, megebédeltem, aztán elkezdtem megfelelő szálláshelyet találni. Bár már egy ideje úton vagyok, de ez még mindig nem olyan egyszerű – ugyebár az ember mindig idegen tájakon jár, nem tudja, mi vár rá a következő km-eken, és ugye még mindig nagyon sűrűn lakott vidéken vagyok. Viszont a Baganza folyó a térképen nagyon vonzzónak tűnt. És nem csalódtam! Nagyon megörültem neki, amikor felleltem egy eldugott kis átjárót a folyóhoz (elnézést, patakhoz – viszont akkora medre van, hogy valószínűleg esőzésekkor, ill. tél után sokkal nagyobb szokott lenni – biztos elment kőért...). Lehűtőttem benne a kólámat, megfürödtem, gátat építettem(!), imádtam! Annyira fellelkesültem, s feltöltődtem, hogy még vacsoráznom sem kellett (vagy a bőséges reggeli lehetett az oka?).

Számokban: 88,54 km – 5h33’  a nyeregben – 15,91 km/h átlag – 40 max


35. nap; 2011. 06. 17. Péntek

 

Parma – La Spézia

Reggel 8-kor ébredek vidáman és kipihenve, bár tudom, hogy ma dombvidék vár rám. Szépen lassan, fokozatosan emelkedik, amikor is egyszer csak előbukkan egy hegy – na ezt azért remélem megkerüli! De nem éppen arrafelé kanyarog az út, amerre kellene – és bizony jócskán kanyarog. 40 km csak felfelé, s ahogy mászok egyre magasabbra, egyre hidegebb is van bizony. Hosszú és küzdelmes úton 1.041 m magasba mászok, ahol már az eső is elkezdett szitálni. Felöltöztem és megindultam lefelé. Ez az ajándék a felfelé való küzdelem után. Ajánlom mindenkinek azt az érzést, amikor 30 km/h-s sebességnél le akarja tenni a lábát, mert azt hiszi, minjárt eldől (merthogy olyan lassúnak érzi, a hosszú perceken át történő 50-60 km/h-s száguldást...

Miután megebédeltem, nézegettem a térképet, és eldöntöttem: ma úszni fogok a tengerben! Nem pihengettem hát, hanem tovább indultam. Bár egy fő útvonalra tértem rá, a forgalom nem volt vészes. Úgy godoltam, hogy a tengerig már csak gurulni fogok. Csak sajnos nem gondoltam rá elég erősen, mert kellett ott még mit dolgozni a felfeléken. De ami a legnagyobb átverés volt: már beértem La Spézia városába, amikor is elkezdtem ismét felfelé menni. Hát ez nem igaz – mondom – ennek az lesz a vége, hogy bár a tenger partján fogok állni, de egy 10 emeletnyi szakadék választ majd el tőle. De aztán szerencsére szépen legurultam a tengerpartra, ahol egy hatalmas kikötő, sétálóutca és fesztivál fogadott. Na itt se nem úszhatok, se nem alhatok. Menjük hát tovább.

Lérici irányába indultam el, reménykedve, hogy találok egy jó helyet. De ahhoz még egyet kellett másznom, de végülis megérte, mert egy szabadstrandra gurultam be. Este nyolc lévén már nagyon kevesen voltak. Nagy nehezen áttoltam a homokon a bringámat, viszonylag biztonságba helyeztem, majd csobbantam egyet. Éljen! Mióta vártam már erre! És itt lubickolok a tengerben! Rengeteg élménnyel gazdagodhatok meg ezen a túrán, és még csak a elénél sem vagyok!

Bízva abban, hogy a nem messze lévő fesztivál „felszívja” az emberek nagy részét, nyugodtabban alhatok. Még egy utolsót csobbanok a tengerben, majd amikor zuhanyozni akarok látom, hogy nem csak ugy van az: 20 cent. Pont ekkor jött az „úszómester” üríteni a perselyt, s látta tanácstalanságomat. Mutogatott hogy menjek csak zuhanyozni, majd beledobott egy 20-ast. Na ez igazán szép gesztus volt tőle már csak azért is, mert amikor közeledett, azt hittem, el fog zavarni.

Órákig csak ültem a parton, figyeltem az életet – mert azért az még javában zajlott. Éjfél környékén aztán megpróbálkoztam az alvással, bár nehezen ment, és inkább ilyen éber-alvásnak nevezném.

Számokban: 120,30 km – 7h26’  a nyeregben – 16,18 km/h átlag – 60 max


36. nap; 2011. 06. 18. Szombat

 

La Spézia – Lucca

Kora reggel felébresztett a hideg szél. Teljesen beborult – ezt nem hiszem el, egész nap lubickolhatnék, erre fel szörnyű idő van. Tengerparti éjszakázásom után a tenger partján indultam Pisa irányába. És ezzel be is léptem Toscana-ba. De még mielőtt ez megtörtént volna, egy „zsákfaluban” kötöttem ki. Kicsit benéztem a térképet, és nem vettem észre, hogy a faluba csak befelé vezet út. Természetesen mászni kellett, így a kora reggeli indulásom már mit sem ért. A környéken van az úgynevezett „cinque terre” (csinkve terre – öt falu) amit sajnos nem ejtettem útba, de azt úgyis csak gyalog lehet körbejárni – itt valóbanegy szakadék van a tenger és a faluk közt.

Egész nap hatalmas szél van – természetesen szembe – és ugyebár a homokos part miatt csak úgy fújja a finom homokot a szemembe. Délutánra aztán végülis eltűnnek a felhők, fel is melegszik, de a szél ugyanúgy megmarad – csak éppen forró. Megpróbálkozom egy szabad stranddal, de elzavarnak, merthogy a kerékpárt nem vihetem be, kint kellene hagynom a megőrzőbe. „Ember, nézz rám, szerinted én kint hagyom ezt a biciglit?! Csak megmártózom és itt sem vagyok!” Nem igazán érdekli az emberünket, hogy ha kint hagyom a lovamat búcsút mondhatok neki. Olaszország ismét nagyott lépett vissza képzeletbeli listámon, pedig nem vagyok én olyan szigorú ám. A mártózás így kimarad.

A parton egyébként egymást érik a városok. Illetve hát a strandok. Többnyire magánkézben lévők. Egy-két helyen vannak köztük szabad strandok – „Spiaggia Pubblica vagy Spiaggia Libera”. A toszkán Riviérán kerekezek most tulajdonképpen.

Pisa-ba beérve a hatalmas forgalommal küzködve viszonylag könnyen megtalálom a központot („Campo dei Miracoli” – csodák tere), ahol RENGETER turista van. Mindenki úgy fotózkodik hogy tartja a tornyot, hogy ne dőlljön el. A torony helyzete 5,2 méterrel tér el a függőlegestől. 1173-ban kezdték építeni, s amikor elérték a torony 1/3-át a bizonytalan és homokos talaj miatt dőlni kezdett. Ezt eltérő magasságú oszlopokkal próbálták ellensúlyozni. A torony 1350-re készült el, de azóta is folyamatosan dől. Bár pár éve ólomsúlyok alkalmazásával elég stabillá tették ahhoz, hogy látogatható legyen.

Pisában a ferde tornyon kívül más látnivaló is akad, de a közelben lévő Firenze felszippantja a turistáka, akik csak pár órát töltenek a városban.A botanikus kertre voltam kíváncsi (hja, mivel a belépés ingyenes), de zárva volt.

Pisa után Lucca volt az uticél. Sok toszkán várostól eltérően, annak ellenére, hogy rengeteg műelék: reneszánsz palota és román stílusú templom található a városban, aktívan jelen van a XXI. században. Hamar rájöttek, hogy a fejlődést, modernizálást pozitívan kell felfogni. De az óvárosból kitiltották az autókat, így igazán nyugodt körülmények között lehet nézelődni. Ottlétemkor épp piac volt, de MINDENÜTT. Főként régiségeket, „műkincseket”, meg mindenféle szépségeket (meg kacatokat) kínáltak.

Lucca után egy elhagyatottnak gondolt olivakertbe érkeztem (ki is volt írva, hogy ladó), gondoltam jó lesz ez nekem. Fáradt is voltam, főként a nagy meleg miatt, hát letáboroztam a domb tetejére, ahol egy kicsit takarva voltam a környékbeli házaktól. De megjött a gazda metszeni. Na most vagy nem vett észre, vagy csak nem akart (mert) odajönni, de nem zavart el. Alig vártam, hogy befejezze és odébbálhassak, mert már nem volt szimpatikus hely. Sok volt a hangya, meg mindenféle rovar. Amíg az „öreg” dolgozott, én olvasgattam, még talán aludtam is egyet. Aztán órák múlva végre fogta magát és elhajtott... s ekkor én is.

Számokban: 102,30 km – 7h22’  a nyeregben – 13,88 km/h átlag – 46,24 max


37. nap; 2011. 06. 19. Vasárnap

 

Lucca – Prato

Lucca, Pistóia, Prato – mindhárom észak-toszkán kisváros központja fallal van körülvéve. Ezek közül Prato, ami igazán eliparosodott, emiatt szerintem sok turisata hajlamos is arra, hogy ezt a várost kihagyja. Miután átküzködi magát az ember a városperemen lévő iparnegyedeken (ahol természetesen már érezhető Firenze közelsége), csodás kis városköpont tárul elé.

Szerencsémre végig hátszelem van, ezért meglehetősen gyorsan tudok haladni, így több időm jut a városrokra. Késő délután Prato bevásárlónegede melletti parkban találok egy viszonylag jónak tűnő szálláslehetőséget. Ez a nap ugyan olyan gyorsan elszállt, mint eme bejegyzés is...

Számokban: 84,75 km – 5h57’  a nyeregben – 14,23 km/h átlag – 60,48 max


2011. 07. 19. 12:22


Címkék: (0 szavazat)
Szólj hozzá!


Negyedik hét

  24. nap; 2011. 06. 05. Hétfő

 
Konstanz – Zürich

Reggel nem akartam túl korán kelni, mert azt már tapasztaltam, hogy vendéglátóim nem túl korán kelősek. Mikor felébredtem, megpróbáltam halkan összecsomagolni. Mikor a srác is felébredt, elmentem bevásárolni, majd megreggeliztem, letusoltam, felmálháztam a gépet. Szerencsére pont felébredt Juli is, így tudtunk közös fotót készíteni vendéglátóimmal.

A városban még azért körbetekeregtem egy kicsit, többek között svájci térképet keresve. Másodjára sikerült is találnom egy „olcsó” könyvesboltot, ahol egy túrázó hölgy tanácsait hallgatva (a lehetséges útvonalakat illetően) kiválasztottam a legmegfelelőbb térképet.

Eddig viszonylag jól boldogultam térkép nélkül, a Dunapart ugyebár adta magát, meg jól ki is volt táblázva, Dél-Bajorországi térképet vettem, mert ott ugye a saját utamat jártam, Svédországban szintén jól jön, mert Lucern-ig nem az Eurovelo kerékpárúton megyek. De itt is nagyon rendben vannak a kerékpáruta, szinte minden főbb útvonal mellett megy külön kerékpárút, ha nem mellette, akkor meg fel van festeve az útra a kerékpáros sáv. AZ autósok is elnézőek, eddigi utam során talán csak 3x dudáltak rám – egyszer rossz helyen mentem, azt tudom, de a többi lehet csak elismerésből :)

Svájc északi része „viszonylag lapos”. Ez a „lapos” az csak Alpokhoz képest lapos, tehát elég dombos. Végig erős szembeszelem volt, viszont az új környezet, a látvány feledtette velem ezt. Mindenesetre azért siettem, mert nem tudtam mikorra érek be Zürich-be, ezért az útbaeső két városban nem sokat időztem.

Zürich határába érkezve ismét rábíztam magam a kerékpárutakra, s mikor már úgy éreztem, eléggé a központban vagyok, beütöttem a GPS-be vendéglátóm koordinátáit. Úgy voltunk megbeszélve, hogy elmegyek az egyetemre a lakása kulcsáért, mert ő csak késő este jön haza. Az egyetemen megbeszéltük a pontos információkat a bejutáshoz, majd elindultam. Ekkor gondolt egyet a telefonom, és újraindult. A GPS viszont nem talált jelet. Mindegy – mondom – elindulok, majdcsak felélled. Elindultam a feltételezett útirányba, de ő nem akart velem tartani. Újraindítottam. Semmi. Vártam egy kicsit egy helyben, hogy könnyebb legyen a szerencsétlennek. Végülis sikerült neki összeszednie magát, de ezzel még nem volt vége a szerencsétlenkedésének. Mindenféle lépcsőkön akart engem elvezetni a megfelelő címre. Végülis aztán nagy nehézségek árán sikerült megtalálni a pontos címet, sikerült is bejutnom (igaz, először egy emelettel lejjebb próbálkoztam – lám, nem csak a telefonom szerencsétlen).

A lakás az eddigi legmenőbb lakás, ahol voltam! Egy század eleji lakótömböt képzeljünk el, amiben valamikor emeletenként egy nagy lakás volt. Most ezeket a lakásokat „feldarabolták” és ez a mostani, ez EGY szoba. Van benne zuhanyzó, konyha, ebédlő, nappali, hálószoba – kb 15 m2 –en. De két ablaka van! És a berendezés már inkább a 80-as évek közepén „modern” korszakot idézi. Igazi pici legénylakás.

Este megjött Balázs is – futni volt egy ismerősével –majd futás után az ismerősével együtt kimentünk a folyópartra sétálni – iszogatni – eszmét cserélni. Jól esett hogy végre értelmes nyelven tudjunk komoly dolgokról beszélgetni :) Éjfélkor takarodót fújtunk.

Számokban: 86,61 km – 6,03  óra a nyeregben – 14,30 km/h átlag – 45,36 max

 

25. nap; 2011. 06. 07. Kedd

Zürich

A reggel blogírással kezdődött, majd palacsintasütésbe kezdtem - miközben néztem a Tour-t. Ebéd után elmentem az egyetemre hogy feltölthessem a blogbejegyzéseket, majd nyakamba vettem a várost:

Zürich Svájc legnagyobb városa. Zürichi tó északi partján fekszik, ahol a Limmat folyó kilép a tóból, kettészelve a várost. Azonban a folyón rengeteg alacsony híd ível át. Nyugati oldalán a Hauptbahnhofstrasse és a Szt. Péter templom (melynek 8,7 méteres számlapja a legnagyobb a kontinensen) a legismertebbek talán, keleti oldalán pedig a Grossmünster (nagykatedrális) az igazán egyedi, festett, modern üvegablakaival. Innen indult ki tulajdonképpen a reformáció, ezért a belseje szinte üres, mégis lenyűgöző látvány.

 

Valami titokzatos vonzerő van ebben a városban, ami ittmaradásra szóllít – vagy az itteni emberek nyugodtsága (fogják magukat, kiülnek a partra napozni, vagy úsznak egyet), vagy a kis macskaköves utcák, ahol minden egyes ház egy külön történet.

Este hétre már megéheztem, így visszatértem a lakásra. Alkottam egy pesztós nokedlit, majd megszerkesztettem a videókat. Így már tényleg azt mondhatom, viszonylag utolértem magam (persze még lenne mit szépítgetni, na de várnak rám az élmények!)

Folyt köv...

 

26. nap; 2011. 06. 08. Szerda
Zürich – Luzern előtt 10 km-el

Mivel este még dolgoztam pár bejegyzésen, délelőtt beugrottam az egyetemre, hogy feltöltsem azokat is, így egy picit talán utolérve magamat a honlapon is. Minden szerdán ingyenes a belépés a KUNSTHAUS-ba, így ismételten „kulturalizálódtam” egy kicsit – Van Gogh, Rembrandt, Picasso... a legjobban a fiókmúzeum tetszett – fiókok voltak felosztva több kicsi rekeszre, amiben különböző ici-pici műalkotások voltak.

Ebédre „otthon” várt a jó kis indiai kaja, tusoltam egy utolsót, összepakoltam, és sikerült is délután elindulnom. GPS segítségével sikeresen kikeveredtem Zürichből, majd találtam is egy remek kerékpárutat. Egy nemzeti parkon keresztül vezetett, gyönyörű vadregényes utakon. Végig felfelé haladtam, de nagyon elenyésző volt az emelkedés. Mellettem egy patak zúgott folyamatosan, mert tele volt vízlépcsőkkel. Bár az időjárás elég borongós volt, és Zürich-ben is szivesen eltöltöttem még volna pár napot, de haladni kellett tovább az ismeretlenbe – merthogy nem tudtam, mikor-hol lesz legközelebb biztos szállásom. Piacenza-ban (Milano-tól 80 km) elméletileg lesz, de hát az még legalább egy hét.

 

Délutánra a borongós időből eső lett. A döngölt úton ez azt eredményezte, hogy rettenetesen koszosak lettünk (mármint a „lovam” és én). Egyszer csak megpillantottam egy aluljárót (a kerékpár út nagyjából az autópályával párhuzamosan haladt, olykor megközelítve azt). Bevállaljam?! Üsse kavics, elég elhagyatottnak tűnt. Sőt, nem isaluljáró volt, hanem csak egy kis hidacska. De szerencsére víz nélkül. Csupán egy pótkocsi pihent benne – huhú mekkora ágyam lesz! Fogtam egy ágat, szépen leöpörtem vele, megterítettem – főztem, megágyaztam – aludtam... volna. Már pont álomra szenderültem, amikor hangokat hallok – egy lány jött a kutyájával. Kicsit zavart voltam, mivel már tényleg félálomban voltam, köszöntünk. Láttam ám, hogy a szája sarkában kinevet :) Viszont úgy felriadtam, hogy kiment az álom a szememből. Késő éjszaka volt, amikor el tudtam végül aludni.

Számokban: 52 km – 3,17  óra a nyeregben – 15,77 km/h átlag – 50,97 max

 

27. nap; 2011. 06. 09. Csütörtök

 

Luzern – Ersfeld (Urnersee alatt)

Eme híres nap, amikor is megpróbáltatások sora ért folyamatosan:

Reggelre ugyan elállt az eső, de az út elég sáros maradt. Mindamellett talán ismerős az a folytogató párás meleg, ami ilyenkor van. Hát ilyen időben kezdtem el lassacskán az aznapi mászást. 800 m-re kell feljutnom (többször is). A táj egyébként lenyűgözö, mindenütt hegyek, köztük tavak sokasága. A kijelölt kerékpárúton haladok, ami egyszer csak arra akar kényszeríteni, hogy kompozzak át a túloldalra. „Fizessek azért, hogy tekerjek plusz 50 km-t? Hogyne – persze! Térkép elő, GPS-en leellenőrizni: GPS szerint arra nincs út, de a térkép szerint van – biztos valami földút csupán, na de hát az jó nekem, nemde?! A parton megebédelek, sikerül netet is találnom, ahol olvasom Zoli kommentjét, miszerint nem mindig a rövidebb út a legrövidebb. Igen, tudom, de most rövidíteni „kényszerülök”. Gyerünk hát!

Ismét mászás következik, ráadásul elég meredek. Felérve megcsodálom a tájat, aztán kezdődhet az ereszkedés. Nem lesz itt semmi baj... ...azazhogy... ...egyszer csak tényleg véget ér az út. Na de folytatódik a gyelogút. Kicsit kavicsos, kicsit meredek, de hát kibírjuk.

Aztán egyszer csak: LÉPCSŐK. Biztos csak ezen a darabon, menjünk tovább – másmerre úgy sem tudok menni, visszafordulni meg nem akarok. Pár lépcsőfokon mindenestül viszem a bringát, de aztán egyre meredekebb lesz a terep, egyre keményebb. Megállok. Na most mi legyen?!

Folytatom! Próbáljuk meg a lépcsők mellett: na de ha beindul az 50 kg, nehéz megfogni. Ki is szalad a lő a kezeim alól, és csimm-bumm-dirr-durr, már fekszik is a földön. Áááá.. majdnem mondtam valamit! Lepakolok, cuccokat külön kézbe leviszem pár métert, majd vissza a bringáért. Ezt megismétlem párszázszor, kb. másfél órán keresztül. Elkezd esni – a lépcsők csúszósak, a terhem nehéz. Fáradok. De menni kell – már látom a végét (dehogy látom!)... Azt hiszem egy kicsit ideges vagyok. Miért csinálom ezt magammal?! Remélem tóléli a felszerelésem – és a bringám is – na meg én is.

Kemény csata ez mind a tereppel, mind a cuccokkal, mind az időjárással... és önmagammal is! De nem olyan fából faragtak asszem, akit egy ilyen kis „móka” megtörne... bár kissé idegesen teszem meg az utolsó métereket, de MEGCSINÁLTAM! És azt kell hogy mondjam, megérte, mert egy nagyon frankó úton ereszkedtem tovább. 400 m körül másztam lefelé azért, hogy átszáguldhassak egy majd egy kilóméter hosszú alagúton.

És kb. ennyi volt a jóból, ami ma jutott nekem, mert újra megjött az eső. Azaz még csak a jelei, de már annyira talán kiismertem a svájci időjárást, hogy nem reménykedtem a kegyelemben. Keressünk hát egy újjabb hidat. Szerencsére visszatértem az autópályához, úgyhogy reménykedhettem, hogy találok egyet. De előtte még elbizonytalanodtam a kerékpárút folytatását illetően. Annak ellenére, hogy Svájcban nagyon jól ki vannak táblázva a kerékpárutak. Egy-két fölösleges kör után végülis jó felé indultam el először.

Végülis találtam egy „fél”-aluljárót. Oda szépen befészkeltem magam. Na és ekkor jött az a bizonyos pofon, ami már nem kellett volna aznapra. Nem kell megijedni, nem történt semmi félelmetes, „csupán” mikor kibontottam a „konyhám” ajtaját szembesültem a szörnyűséggel: az égési sérülésekre hozott hab a flakonjából a táskámba került, de az utolsó cseppig. Minden, de minden olyan lett! Mosogathattam, törölgethettem... megirtam az sms-t a twitterre, vettem egy naaagy levegőt, és lenyugodtam. Minek idegeskedjek feleslegesen? „Ember! A legjobb sorod van mostanság, ne merj kiakadni egy ilyen kis semmiségen! Szóval elő a jókedvvel! Nevess az égre, nevesd ki magadat és légy vidám!”

Számokban: 100,45 km – 7,14  óra a nyeregben – 13,89 km/h átlag – 59,34 max

 

28. nap; 2011. 06. 10. Péntek

 

Ersfeld – Quinto után valahol

Reggel egész 9ig szunyókálok. Részben mert megengedem magamnak, mivelhogy aznap tudom, már komoly mászások lesznek, részben meg azért, merthogy... elaludtam. Nyugodtan megreggeliztem, majd nekivágtam. Az időjárás szerencsére mellém állt, bízom benne, hogy a hegy szelleme is megengedi, hogy megismerkedjek vele. Bár szerintem ma még nem jutok fel olyan magasra.

Pár km után egy tábla fogad, miszerint a következő kilómétereken 860 m-t fogok mászni. Na essünk neki! Jó kedvvel, elszántan és izgatottan vágok neki a hágónak. A táj egyre szebb, két hegyvonulat közt haladok lassan felfelé. Nyugodt tempóban tekerek, nem akarom magam kifárasztani. Mikor felértem arra a bizonyos cca. 1500 méterre tszf. egy újabb tábla fogad: a következő kilómétereken újabb 600 métert teszek meg felfelé...

A második kanyar után előmtárult egy csodálatos, ámde komoly kihívásnak ígérkező világ. Megláttam az előttem lévő havas csúcsokat, amint hosszú kanyargós út vezet feléjük. Lassan haladtam, szinte csak kóstolgattam a kilómétereket, közben nézelődtem és ámuldoztam. Bár nem tűnt olyan meredeknek az út, mégis meg kellett küzdenem az előrehaladással. A csúcs felé közeledve már jócskán elfáradtam. Nem gondoltam volna, hogy ma 2000 m fölé jutok. Azt viszont gondoltam, hogy lesz még pár ilyenben részem... na mármost: a csúcson „sztárfotó”, „hóbuckának támasztott kerékpár-fotó”, tájfotó... ezalatt kicsit megszáradtam, majd beöltöztem a lefeléhez. 400 m-re fogok ereszkedni, s mindezt pár km alatt! Remek lesz!!!

Az első kanyarban ezsembe jut – hát ezt fel kell venni! Nagy nehezen felerősítettem a kamerát a kormánytáskára (milyen jól jött volna most az a fejkamera). Sajnos az úttest panelekből állt, így nem igazán mertem gyorsabban menni 50-nél (így is fél kézzel tartanom kellett a kamerát). 5 perc után aztán fogtam magam, elraktam a kamerát és élveztem a lejtőzést. A kanyarokban ezel a megpakolt kerékpárral az érzés leírhatatlan – valami ilyet érezhetnek a motorosok ezeken a szerpentineken lefelé. Valószínűleg a fülig ért a szám (hacsak nem nevettem körbe a fejemet)... egyszerűen FANTASZTIKUS élmény lefelé száguldozni eme csodálatos tájon. Még-még-még akarok!!! Nem lehet ezeket a dolgokat megfelelően szavakba önteni kérem, ki kell próbálni, érezni, látni, átélni...

Na de pár szót még had ejtsek a mászásról: tudtam hogy a környék – azaz szinte egész svájc – tele van iható vizű kutakkal, így csupán egy liter vizet vittem magammal. Megpróbáltam az ételekből is a minimálisat vinni, mert ugye ilynekor tényleg grammániássá válik az ember. Ennek eredménye az lett, hogy kicsit éhesen tekertem felfelé – ez azéert is volt, merthogy spóroltam. Vagyis inkább mindig tűztem ki magam elé kisebb célokat, hogy majd ezután a kanyar után, vagy az után a vízesés után majd megállok, vagy harapok valamit, de aztán mindig tovább és tovább hajtottam magam. Kemény csata volt ez, de nem tudtam mi vár rám, mire hogy fog reagálni a szervezetem. Előkerült a meleg kesztyű is. Fönt, 2000 m-en 9 fok körül volt a hőmérséklet, kicsit szelesebb is volt talán az idő. Jól fel is öltöztem a száguldozáshoz, de aztán a második kanyar után rájöttem, hogy teljesen felesleges volt, mivel gurultam lefelé a nyárba. Ráadásul az addigi német svájc helyett megérkeztem az olasz svájcba – és ez látszott az épületeken is (furán is mutatnak a pálmafák hófödte hegyekkel a hátuk mögött). Egy faluban sikerült is vizet tankolnom, sőt később még bevásárolnom is, úgyhogy teljes lelki nyugalommal keztdem neki  a szálláskeresésnek. Mint Németországban a magaslesekre, úgy Svájcban a hidak alatti részre kaptam rá, így ismételten egy jó kis helyen találtam szállást.

Számokban: 79,67 km – 6,24  óra a nyeregben – 12,43 km/h átlag – 62,87 max

2106 m tszf. magasság

 

29. nap; 2011. 06. 11. Szombat

Quinto – Como után valahol

Délelőtt gurulással kezdtem a napot – 30 km-t minimum gurultam lefelé. Úgy terveztem, hogy ma elérem Olaszországot. Viszont ahhoz egy kicsit bele kell húznom. Hétvége lévén nem sok boltban reménykedhetek, viszont kenyérre lenne szükségem. Délre szerencsére sikerül iható vizet tankolnom, s megfőztem az ebédem.

Szép tájakon járok – bár furcsán mutat a pálma a havas hegyek között – de az épületekről is látszik: „italiano”. Kőházak, melyeknek tetejét az a tipikus hullámcserép díszíti. Délután lévén (ráadásul hétvége) mindenki sziesztázik, sehol egy lélek. Szinte kihalt tájakon járok. A kerékpárutat szerencsére tudom követni, így késő délután már biztos vagyok benne: estére Como városában lépem át az országhatárt. Este hat ellenére sikerült egy bevásárlóküzpontot találnom (annak ellenére, hogy nem nagyon szeretem – mivel nagyon sok ember mozgolódik arrafelé, és nem érzem biztonságban a felszerelésem) – gondoltam Olaszországban már tutira nem lesz nyutva semmi, s szükségem van kenyérre. Az első helyen nem fogadta el a kártyámat a gép – upsz! De szerencsére pár méterre utánna vol egy másik, így sikeresen teljesítettem ezt a tervet is.

Átgurultam Como városába – ezzel el is vesztettem a kerékpárutat. Prúbáltam térképet venni: semmi... így kerültem az autópályára. Láttam én a táblát, de a GPS szerint nem arra kell mennem (és kerékpár módban van, csak nem annyira béna, hogy arra vigyen – na de vissza már nem lehet fordulni... a GPS meg van annyira béna... Kicsit leizzadtam! De megúsztam. Így elmondhatom magamról, hogy már tényleg tekertem autópályán. Viszont Olaszország nagyon sűrűn lakott, de tényleg mindenhol vannak, így nehezen sikerül megfelelő sátorhelyt találnom. Végezetül pár kör után sikerül kiszemelnem egy jó kis „eldugott” helyet.

Számokban: 142,78 km – 9,00  óra a nyeregben – 15,82 km/h átlag – 61,06 max


30. nap; 2011. 06. 12. Vasárnap

 

Como – Milano

Vasárnap délelőtt kb 9-től délig szinte egyfolytában harangoztak. Nekem viszont térkép nélkül kell eltalálnom Milánóba. Szerencsére a (béna) GPS elvezetett – persze most is erőltette az autópályát, de aztán sikerült vele megértetnem, mit akarok.

Nagy forgalommal küzködve aztán sikeresen beértem a központba. Nos hát az Olasz utak... azt hiszem nem fogom annyira szidni a magyar utakat, merthogy ezekre minimum egy DH gép kell (Downhill – egy össztelós csodagép, amelyekkel szinte gyalog is járhatatlan utakon veretnek lefelé). Komoly próba lesz ez az én túragépemnek!

Mivel Milano-ban nem sikerült szállást szereznem, csupán egy rövidke délutánt tudok itt eltölteni: megnézni a nevezetességeket, aztán estére kijutni valahogy a város peremére. Milano ugyebár egy a divat egyik fellegvára, és ez meglátszik az utcákon. Rengeteg kirakatbábu van az utcán – és mozognak! Annak ellenére, hogy fél arcukat eltakarják a napszemüveggel, „látványosak”. Bár azért otthonra nem kellene, mégha keveset eszik is (kivéve a cipőből..). Na de elnézést ezért a kis intermezzőért, egy kicsit elkalandoztam. Szóval Milano: A Dóm és az előtte lévő tér hatalmas, mégis tele van túristákkal (persze, hiszen vasárnap van!). De az utcákon is, meg mindenütt. Rengeteg a Trattoria, Ristorante, kávézó, fagyizó stb.

Estére egy nyugodt helyet találtam magamnak, főztem, mosakodtam, feltöltődtem a város kimerítő nyüzsgése után. Ugyanekkor meglett a kétezredik kilóméterem is, de a zaklatott mindennapok miatt egy kicsit visszafogottabb örömtáncot produkáltam. Ezért a harmadik ezresre egy meglepetéssel készülök...

Számokban: 66 km – 4h55’  a nyeregben – 13,42 km/h átlag – 39,29 max



2011. 07. 19. 12:20


Címkék: (1 szavazat)
Szólj hozzá!


Harmadik hét

  Számokban: 62 km – 3,37  óra a nyeregben – 16,97 km/h átlag – 44,93 max


17. nap; 2011. 05. 30. Hétfő 

 
München – Merding mellett valahol

A nap egy fantasztikus reggelivel kezdődött. Még reggel (pontosabban délelőtt) beraktunk pár mosást, így azt meg kellett várni. Megjött a várt levelem is, gyors bevásárlás, de így is csak délután négykor tudtam elindulni. Így tudtam, hogy ma nem érem el Augsburg-ot. Nehezen fogytak a km-ek. De megcsináltam az első ezrest, s ezt megünnepelvén örömtáncba kezdtem.

A szálláskeresés ezúttal hétkor kezdődött! Egy lest szemeltem ki magamnak, mivelhogy eléggé lógott az eső lába. Kényelmesen berendezkedtem magamnak, megvacsoráztam és nekikezdtem a blogírásnak. Amikor is feltűnt a távolban egy vadász. Na mondom – ez pont most akar itt lesekedni?! A lessel egy vonalban középen egy bokorsáv húzódott. Bal oldalán jelent meg a vadász, majd eltünt. Én csak úgy lapítottam. Ekkor, befejezte a szántást a jobb oldali földeken a pasas, majd kiszállt szemügyre venni a másik földet – azt a földet, ami a les mellett húzódott el. S jött felém. Egyre közelebb. Na ki ér ide hamarabb, a vadász vagy ő?!

De szerencsémre egyik sem vett észre (vagy inkább csak nem érdekelte, hogy ott vagyok).  Kezdett sötétedni, így megágyaztam magamnak, s próbáltam aludni...

 

18. nap; 2011. 05. 31. Kedd

Merding  mellett valahol – Ulm (Biberach)

Reggel hétkor arra ébredek, hogy a képembe esik az eső. Gyorsan összepakolni, mert ugyan tető van a fejem fölött, de befújja a szél a cseppeket. Anyukám azt mondta, akkor egyek, ha jól esik, hát ettem...

Az eső már elállt, de mivel visszafeküdni már nem tudok, útnak indulok. Az alacsonyfokú kényelmi szint ellenére viszonylag kipihentem magam, úgyhogy nem volt gond. Viszont a reggeli elég kevés volt, a dombokat elnézve. Viszont mivel imádom a fenyőerdőket a látvány teljesen kárpótolt.

 

Augsburgot hamar elértem, itt bevásároltam, ettem, és már haladtam is tovább Ulm irányába. CouchSurfing-es szállásom volt, tudtam hogy aznap ágyban alszom, így nem zavart, hogy az idő játszadozott velem: hol szétégetett a nap, hol úgy beborult, hogy már gondolkodtam az esőcuccok elővételén. Alexandra – a szállásadóm írta, hogy este nyolckor ő megy el, de a szobatársnője otthon lesz, úgyhogy csak nyugodtan menjek, ő tud mindenről. Odaléptem hát egy kicsit neki – merthogy hat és nyolc közötti időre saccoltam meg az érkezésem. Sikerült is odaérnem fél hétre. Na de hova? Hívom őt – az utca házszám passzol, csak a város nem. Ajj, félreértelmeztem! Mondta ő, hogy Biberach mellett lakik a Biberach utcában, de én azt hittem, hogy az valami templom. Nos hát nem, az egy kisváros volt Ulmtól 30 km-re. Mondtam neki, hogy megpróbálom egy óra alatt letekerni a 32 km-t (munkábamenet össze szokott jönni – csakhogy az nem 60 kg-os bringával van). Másfél óra alatt oda is értem nagy nehezen – közben rájött az eső, de úgy igazán. De sajnos ő már nem volt otthon. Beengedett a lakótársa, a „szobámban” szendvicsek, tea, tej, megágyazva, törölköző odakészítve... micsoda fogadtatás! Nagyon éhes voltam, mert hanyagoltam az étkezést az időben való érkezés miatt. Na de a plusz másfél óra és 30 km azért éreztette a hatását. Mindamellett a térdeimen is. Szendvicsek le, tusolás kipipálva, sikerült netet varázsolni a gépemre, úgyhogy elkezdtem feltölteni a képeket. Nagyon-nagyon lassú volt a net. Fél egykor megérkezett Alexandra. CS profilom alapján sokkal magasabbnak, nagyobbnak és idősebbnek nézett engem (nem mondtam neki, hogy én is sokkal magasabbnak képzeltem őt). Szegénykém ő is nagyon fáradt volt, de azért még kettőig elcsevegtünk. Romániából származik, töri a magyart, de valami imádnivaló az akcentusa.

Bár a túrám során többször aludtam tető alatt, de ő volt az első CS vendéglátóm...

Számokban: 157 km – 9,38  óra a nyeregben – 16,3 km/h átlag – 59,9 max

 

19. nap; 2011. 06. 01. Szerda
 

Biberach

... én meg a második CS vendége. Mivel másnap esett, könnyen rábeszélt, hogy maradjak még egy napot (végülis a túratervbe alapból befért, mert fél napi járásra előbbre voltam – meg aztán az útvonal ugye, mint mondtam, csak egy alternatíva). Finom reggeli után nekiláttam behozni a lemaradásomat a blogomon, illetve a társblogokon (merthogy emellett még a mountex és a trexpert oldalára is írok). Kitaláltuk, hogy estére csapunk egy közös főzőcskézést. Elmentünk hát bevásárolni. Biberach nagyon hangulatos kis városocska  (sőt inkább talán olyan, mint egy nagy falu). Megtörtént a hozzávalók beszerzése, meghívást kaptam egy gyorsétterembe – csípős sültcsirke-falatok meg valami csípős szendvics (végülis nem volt rossz), ezt otthon elmajszoltuk, majd következett a szieszta. Aludtunk egy hatalmasat, így kipihenve „frissen” álltunk neki a konyhai műveleteknek... majd a végeredmény elfogyasztásának... majd hosszas „beszélgetés” után kiáztattam magam egy teli kád forró vízbe (Alexa javaslatára).

 

20. nap; 2011. 06. 02. Csütörtök

 

Biberach – Tuttlingen előtt 10 km-re

Ismét egy csodás reggelivel kápráztat el a vendéglátom, csodálatos terülj-terülj asztalkám, a „már megszokott” frissen facsart gyümölcslével, vajak, dzsemek, felvágottak, szalámik, sajtok...  reggeli után pakolás, és már nem maradt más hátra, mint a könnyes búcsú. Egy nagyon remek embert ismertem meg Alexandra személyében – bevallom megkedveltem és hiányozni fog – de remélem még egyszer összefutunk valahol.

A bicaj nehezen gurult, de gondolom se nem a dombok miatt, sem a sok cucctól, amit bepakolt a táskámba. Ráadásul úgy éreztem, mintha körbe-körbe mennék csak (később visszanéztem a nyomkövetés-en, és jó útvonalon mentem). Egy idő után aztán a hátszél elkezdett segíteni, és ismét nagyon élvezetessé vált a tekerés – újra izgalmas lett a táj. Viszont a felhők is kezdtek gyülekezni. Ekkor már tudtam:  ma is lesben alszom. De az még odébb van, el kell érnem Tuttlingen közelébe. Indulásom elég későre sikeredett, fáradtam is, ezért eldöntöttem, 100 km után kezdek csak szállást keresni.  Abban a pillanatban, ahogy felvillant a két nulla megálltam és körbenéztem: innen messziről szinte tökéletes, guruljunk hát csak vissza ahhoz a leshez! Mikor odaértem már nem tűnt annyira konfortosnak: annyi volt az egész, hogy felmászol, lecsukod magad alatt a „padot” és annyi. Na jó, nem csak annyi, mert láttam olyat is, ahol tényleg csak az ülő rész van, alattad meg semmi. Itt azért volt egy kis lábtartó, tehát erre kerültek a táskáim. Étkezéshez viszont nagyon kényelmes volt! Megvacsoráztam, ismét írtam pár sort (de tényleg csak párat – ilyen alkalmakkor csak egy, de többnyire inkább fél nap eseményeit gépelem be – nem akarom nagyon lemeríteni a „kis noteszt”.

 

Számokban: 100,8 km – 6,28  óra a nyeregben – 15,58 km/h átlag – 59,34 max

 

21. nap; 2011. 06. 03. Péntek

 

Tuttlingen – Stein am Rehein előtt 10 km-re

Gondoltam hogy nem lesz valami kényelmes, na de hogy ennyire?! Nem sokat aludtam, és eléggé megtörtem.  Reggel még próbáltam visszaaludni, de nem sikerült. Nyújtózkodtam hát egyet, megreggeliztem, összepakoltam – persze mindezeket szépen lassan. Az eső szerencsére elkerült. Bár elég hűvös volt reggel – ezért is húztam az időt – de mivel vártak rám a további élmények, elindultam. Egyből mászással kezdődött a napom, de szerencsére hátszelem volt, és nem volt olyan meredek az a felfelé. Sőt! Azt kell hogy mondjam, élveztem! Gyönyörű fenyvesek közt tekertem, kanyargós utakon. Felérve csodálatos táj került elém (és ami méginkább felvillanyozott, hogy lefelé egy sokkal kanyargósabb, ámde meredekebb lejtő vár rám. Szusszantam egyet, „beszéltem” pár szót a bringás apukával és lányával, akiket felfele jövet leelőztem, majd felértek a meredek oldalon tekerők is, kifaggattuk őket az útvonalról aztán... SZÁGULDÁS!

 

Viszont itt már erőteljesen szembe fújt a szél, így nem tudtam 70 fölé tornázni a gépet. De talán jobb is, mert észrevettem, hogy nem világít az USB töltőm. Nézem, hogy netán kicsúszott volna a dugója? Nem nyert... kipróbálom a telefonon, tölt-e. Nem nyert! Ajjaj!!! Mit tettem?!

Végülis aztán 16 km/h körül elkezdett tölteni (azelőtt már 9 km/h-nál kezdett). Jobb mint a semmi, de azért kicsit mérges voltam magamra – végülis joggal.

Ekkor már a Bodensee-re vezető kerékpárúton tekertem. Messziről már láttam is a tavat, így megkezdődhetett a szokásos esti szálláskeresés. Viszont ezúttal ez nem ment olyan könnyen. Mezőgazdálkodással foglalkoznak a környéken, de elég kicsiben, s főleg nagyon sok helyen volt hagymaföld. Na meg ugye dolgozó emberek! Tettem egy nagy kört, mire végülis találtam egy szimpatikus, viszonylag eldugott helyet. Esti rutin, majd alvás.

Számokban: 96,37 km – 6,13  óra a nyeregben – 15,47 km/h átlag – 69,36 max

 

22. nap; 2011. 06. 04. Szombat

 

 

Stein am Rhein - Konstanz

Reggel nagyon későn ébredtem, 10 óra múlt – de legalább jól kipihentem magam. Mivel viszonylag előre vagyok, a mai napra nem tervezek sok tekerést, itt fogok bóklászni a környéken. Ma is mászással indul a nap, de sokkal keményebb, mint a tegnapi, 6 km felfelé elég meredek emelkedőn. Fent pihenő (főleg azért, hogy kicsit megszáradjak), fotó, öltözködés, USB töltő kábel kihúz (!), és...GO! Ezúttal elértem a hetvenet, de most meg az út nem volt annyira sima, hogy megkockáztassam tovább engedni. Nem baj, szépen lassan. Különben is, szokni kell ezt a sebességet. Elég hideg is volt, úgyhogy még a könnyeim is folytak. De az adrenalin az jól dolgozott, feltöltődtem, és már el is felejtettem a 6 km-es küzdelmet.

 

 

Stein am Rhein-ban sikertelenül kerestem free wifi-t a főtéren. Ráadásul kihalt volt minden (aztán mikor Claudi-val telefonáltam, felvilágosított, hogy ünnep van). Nagyon hangulatos kis városocska, középkori épületekkel, macskaköves utcákkal, szűk sikátorokkal. Ünnep lévén nem sok minden van nyitva – egy-két vendéglátóipari egységtől eltekintve, így nagybevásárlásra nem számíthattam. Pedig elfogyott a kenyerem. Körbenéztem a folyó túloldalán is, de ott nem igazán találtam semmi különöset, ígyhát tovább indultam a Rajna partján a tó irányába. Útközben találtam egy üzletet, ott vettem kenyeret (bemegyek, kérdezem lehet-e Euro-val fizetni – mondják hogy természetesen – bevásárolok, fizetnék: csak kártyával. Végülis nem gond, csak az egy Euros kártyás fizetések nem biztos hogy annyira megérik...).

Svájcban rengeteg automata benzinkút van (de tényleg rengeteg, volt olyan FALU, ahol legalább 4 ilyen kúttal taláélkoztam). Hát itt biztos nincs olyan szabály, hogy csak 2 L felett lehet tankolni. Megtankoltam a kis fél literemet, kártyás fizetés és mehetünk – ezzel elleszek szerintem pár hétig. De azokat az arcokat nem felejtem el, akik néztek, ahogy beparkolok a bringámmal egy benzinkútra és megtankolom...

Megérkeztem Kreuzlingen városába – egy határátkelőhöz. Én eddig azt hittem Svájcban vagyok. Átgurulok (csak az egyik oldalon ellenőriztek). „Üdvözöljük Németországban!” Teljesen összezavarodtam :) De aztán letisztult a köd. A német város Konstanz – begurulok a központba, ahol épp valami fesztivál folyik. Délután fél kettő van ekkor. Néztem a műsort (csajokat) pár órát, azán kerültem egyet a környéken, majd megpróbáltam, van-e internet. És van! Hát akkor keressünk szállást! Elküldtem pár embernek – és kaptam választ! Huhú – ez aztán a szerencse! Julia írta, hogy nála megszállhatok, csak ő dolgozik hajnalig. Elkértem a címeket, majd lemerült a netbook. Mobil-interneten megnézem a választ, címet kiírom, KÉSZ. Már csak sms váltás, hogy akkor most melyik címre is menjek. Csak később kezd dolgozni, mehetek hozzájuk. Nagyszerű! Mondtam én hogy ez egy elég spontán túra lesz!

Nagy nehezen sikerült internetet varázsolni a gépre, jött az élménybeszámoló, majd blogolás.

Számokban: 52,16 km – 4,17  óra a nyeregben – 12,17 km/h átlag – 71,44 max

 

23. nap; 2011. 06. 05. Vasárnap

 

Konstanz

Reggel hétkor felébredtem, de úgy tartottam, még túl korán van, így visszadőltem még egy kicsit szundítani. Sikerült is a szundi 10:40-ig! Júliáék megengedték, hogy náluk tanyázzak vasárnap. A srác elment a haverjaival tekerni, mi meg a leányzóval kimentünk a Rajnapartra. Rengeteg fiatal volt ott, hasonló élet, mint Münchenben az Isaa folyó partján, csupán itt nem grilleztek. Volt mindenféle műsor: egyik party gitározott, a másik party-ban akrobatikus mutatványokkal szórakoztatták egymást... Megjöttek Juli haverjai is, kártyáztunk, úsztunk a rettenetesen hideg folyóba, majd a srác kifeszítette a kötelét két fa közé és azon egyensúlyoztunk (na jó, én csak próbáltam).

Juli most végzett egyetemen, és egyelőre nem tudja, mitévő legyen, így bevállalt egy kis felszolgálói munkát, hogy a náron tudjon menni kirándulni, aztán majd szeptembertől meglátja mi legyen. A lakásuk nagyon „fiatalos” (a pesti romkocsmákra emlékeztet) nagyon jópofa plakátokkal van tele. Tetszett. Este a tervezett videószerkesztés helyett órákat csevegtem skype-on. Sikerült Előddel is beszélnem, volt középiskolás szobatársaimmal pedig hirtelen jött ötlet alapján megbeszéltünk egy randit Bariban.

 

2011. 07. 19. 12:16


Címkék: (0 szavazat)
Szólj hozzá!


Második hét

7. nap; 2011. 05. 20. Szombat
Linz

Kora reggel ébredek - 6 körül – a nap ereje nem jut át a fák lombjain, így nedvesen csomagolom össze a sátrat. De nem baj, mert tudom, hogy este már tető lesz a fejem fölött, és a sátrat is meg tudom szárítani. Legkésőbb fél 11-re beszéltük meg a találkozót. Összepakolok: 7 óra. Mindegy, majd lassan megyek, hiszen csak 24 km van előttem...

 

Bal kéz felől, a Duna túloldalán hatalmas ipari park. Linz a Duna egy nagy kanyarulatában helyezkedik el. Iparváros, mégis Európa egyik legmeghatározóbb kultúrális városa (2009-ben Európa Kulurális Fővárosa). Ráadásul minden évben benne van a legélhetőbb városok listáján az első 10 közt. Rengeteg kiállítóterem, múzeum, látnivaló van itt. Egyik leghíresebb épülete talán az Ars Electronica Center, mely minden este káprázatos fényjátékban úszik. A Lentos Kunstmuseum kortárs művészeti kiállításoknak ad otthont, 2012-re bedig elkészül az új Musictheater a hatalmas Hauptbahnhof mellett. Linz 3 fő részre oszlik: a Duna északi oldalán a domboldalon Pöstlinberg (ahol én is alszok), a Duna déli partján a központ (ahol én is bulizok), s ez alatt, még délebbre Bulgariplatz (ahol nem jártam).

Akárhogy is húzom az időt, fél kilencre már a Ptrinum gimnázium előtt vagyok (ennek az udvarában van a cserkészotthon). Írok Júliának, fél óra várakozás és meg is jelenik hatalmas mosollyal. Gyorsan körbemutatja a „lakást” és már viharzik is a dolgára. A kulcs visszajuttatásáról majd telefonon értekezünk... Evés-ivás-tusolás! Újult erővel veszem nyakamba a várost. A cél: az infopont megtalálása, hogy legyen térképem és programom az aktuális fesztiválról. Majd internetelérhetőség megkeresése – Hauptbahnhof. Infopont ugyan elsőre nem lett meg, de térképet szereztem, netet beüzemeltem, írtam-olvastam. Bevásárlás, mert már olyan éhes voltam, kezdett fájni a fejem. Az árakat még mindig nem szoktam meg, pedig azok csak felfelé fogak kúszni. Beásároltam a 7végére, irány vissza a szállás. Ledőltem egy órára, hogy felkészüljek az éjszakára. Mint utólag kiderült, jól tettem: Mikor neteztem, írtam a CS-en pár magyarul is beszélő embernek, hogy este bulizhatnékom van. Gergely válaszolt is, csak volt nála két CS vendég Bécsből. Koncerttel kezdtem, egyedül. Aztán jött az sms, hogy hol találkozzunk. Elsőre kiszúrtuk egymást, aztán elmentünk a koliba sörért. Mire visszaértünk, már hip-hop banzáj ment, a bécsi párocska meg eltűnt, úgyhogx elkísértem a srácot egy CS találkozóra (uge hogy összejött minden?!). Na ott aztán forogtak az agyamban a fogaskerekek – angol/német mischung... de megérttettem magam...talán :) Jól elszórakoztunk, volt ott minden féle fajta egyén: litván, lengyel, indiai, német meg még ki tudja miféle.

Na de most jön a lényeg! Kiderült, hogy cserkész vagyok. Ekkor kiderült, hogy a körülöttem ülők szinte mind cserkészek. Megtanultam az igazi cserkész-kézfogást, és mire az éneklésre került volna a sor, felvilágosítottam őket, hogy csak egy hetes cserkész vagyok. Így leírva nehéz átadni, de nagy nevetések kerekedtek. Nem is nagyon izgatott bennünket, hogy közben elkezdett estni (aztán végülis belátta az az eső, hogy fölöslegesen próbálkozik, így abba is hagyta).

A bécsi pár megtudta hogy sommelier-ként dolgoztam. Örültek, mert nem láttak még ilyen közelről pohárnokot! Hát...nagy nehezen megértettettem velük,  hogy a vörösbor miért vörös, és hogy lehet a vörös szőlőből fehér bort, meg hogy hogyan készül a rosé. (Szegények még nem tudják, hogy majd amikor visszalátogatok Bécsbe, vendégül fognak látni :)

Fél egykor értem „haza”, kicsit enyhítettem a farkaséhségemen (de csak olyannyira, hogy jól aludjak), és már másztam is be a hálózsákomba... aztán ki onnan, mert olyan meleg volt.

Számokban: 23,2 km – 1,3 óra a nyeregben – 15,5 km/h átlag – 34,21 max

 

8-9. nap; 2011. 05. 21-22. szombat-vasárnap

Reméltem, hogy nem felek korán – de hát ugye a naphal megy elöl, a reményhal meg utoljára... és a napfal felébresztett. Hiába, már átáltam. Viszont kialudtam magam, úgyhogy fogtam magam és nekiálltam reggelizni, közben meg kitalálni, mi legyen. Fél nyolc volt ekkor. Nekiláttam hát a bejegyzések megírásának. Sikerült is 11 körül befejeznem, gyors és laza ebéd, majd irány a városba egy közelebbi free-wifi pontot találni. Egy bevásárlóközpont gyorséttermének eme szolgáltatása teljesen megfelel nekem (de persze be nem ülök, mert A CSERKÉSZ TAKARÉKOS, így vele szembe egy szimpatikus bőr kanapén foglaltam helyet – ami mellesleg egy üvegtető alatt volt, így kellően le is izzadtam). A laza ebédnek köszönhetően a netbook-ommal együtt én is merültem, így irány „haza” feltöltődni. Megfőztem a zöldséglevest, olyan sűrűre, hogy megállt benne a kanál. Részben mert úgy szeretem, na meg mert kell az energia. Megettem hát a zöldéges tésztát (azaz a levest) és elindultam újra a Fest-re. Fogtam a maradék sörömet és ketten kiballagtunk a Dunapartra. A tegnapihoz képest ma kevesebb kommunikációra futotta, de az újbóli éhség miatt (igazából a sör okozta „telítettség” volt az oka), „hazafelé” vettem az irányt...

Vasárnap reggel megvágtam a maradék videót, és elindultam újra a net után. A bevásárlóközpont zárva! Hm... elméletileg a főtéren is kellene lennie. Naná! Ráadásul sokkal gyorsabb, mint az eddigiek (legalábbis úgy éreztem).Videók két részletben felkerültek (délelőtt és délután). Azt kell mondjam, viszonylag utol is értem magam – persze még volna mit csinálnom, de legalább van egy kis nézni és olvasnivaló...

Nézzük akkor végre meg a várost. Meg ugye már olyan régen tekertem. Pöstlingberg-el kezdtem – ez Linz fő ismertetőjele – egy kéttornyú templommal a domb tetején, fantasztikus kilátást nyújtva. Na de az út felfelé sem mindennapi! 300 m szintkülömbség másfél km-en belül. A köves út miatt nem is tudtam feltekerni, mert kipörgött a hátsó. Lefelé meg ha még 10 m-el hosszabb lett volna az út, megolvadtak volna a fékjeim... A dombról le a városba. Hát tényleg csak városnézés lett, mert nem sokat fényképeztem... de nagyon nem is volt mit talán. A főtér és környéke mesés, de a többi tényleg iparváros – persze nagyon szép, sőt, otthoni viszonylahoz képest pöpec!

Most 10 óra, megyek aludni, reggel úgyis korán kelek, s akkor fogok csak összepakolni...

Számokban: 17,0 km – 1,3 óra a nyeregben – 11,9 km/h átlag – 51,45 max

 

10. nap; 2011. 05. 23. Hétfő
Linz – Passau

Nem tudom eldönteni, hogy ez a része-e szebb eddigi utamnak, vagy a Bécs utáni borvidék. Gyönyörűen kanyarog a Duna össze-vissza, lenyűgöző! Reggel még azt hittem, eső lesz, de úgy néz ki az imám meghallgattatott. Sőt, még jól is jött, hogy nem égetett annyira a nap. A szembeszél sem volt annyira vészes. Egy kérdéses pontnál tízóraiztam. Azért volt „kérdéses pont” mert MINDEN biciglis megállt, hogy most akkor merre is van tovább. Itt összeakadtam két őrült némettel. Természetesen őrültségükre csak később derült fény. Jópár km-t tekertünk együtt, közben „beszélgettünk”. Budapestre repültek, aztán onnan tekernek a Duna forrásáig (legalábbis megpróbálnak). EGÉSZ ÚTON pofázott az egyik csávó, de mindenféle ökörségeket – ha éppen nem, akkor fütyörészett. Gondolom fáradt lehetett – én akkor szoktam magam így szórakoztatni. Délben ők meg akartak állni egy sörre. Hívtak engem is, de részben mert nem vagyok túl nagy sörös, meg részben mert nem akartam terhelni a napi 6 €-s keretemet, főleg úgy, hogy tényleg nem vagyok nagy sörös (a LinzFesten meg ittam KETTŐT!), mondtam nekik, hogy én még megyek tovább, mert sietek. Mondjuk tényleg siettem, nem akartam túl későn érkezni. Persze ilyen korai érkezésre én sem számítottam :)

 

Fél ötkor érkeztem, szivélyes fogadtatás, tusolás, irány bevásáolni. Közben újra találkoztam az „őrült barátaimmal” és elismerően bólogattak, milyen frankó szállásadót találtam magamnak... Főztem is hát neki francia hagymalevest – bár most nem lett az az igazi, mert hiányzott egypás apróság hozzá. Ehhez a leveshez bor is kell, de persze nem az egész palack, így a maradék bor mellett próbáltunk beszélgetni. Jöttek sorba a telefonok, barátnők (mármint a szállásadómhoz), picit kirakatbábunak éreztem magam, de bevallom évleztem :P (miközben e sorokat írom is itt susmutolnak a hátam mögött).

...

Egy sörözöben voltunk, ahol karaoke-party ment. Szerencsére nem hagytam magam annyira leitatni,hogy rávegyenek az éneklésre. Pedig nem adták fel egykönnyen. De mivel Karolinának kora reggel suliba kellett mennie, éjfél elött elköszöntünk és hazaballagtunk.


 

11. nap; 2011. 05. 24. Kedd
Passau

Korán ébredtünk (6:30-kor), mert Klara-nak suliba kellett mennie. Megkaptam a lakáskulcsot, majd elkísért a cserkész-irodába Andrea-hoz. Az irodai gépekről tudtam netezni, gyorsan feltöltöttem pár képet és bejegyzést. Közben Andrea próbált velem kommunikálni, elmagyarázta hogy van ez a német cserkészeknél (4 fő csoport van – katolikusok, evangélikusok talán, fiúk, lányok – ha jól értelmeztem, de a jamboree-k alkalmával egy cserkészcsapatként vannak jelen). Mivel neki sok dolga volt, szerzett nekem egy aranyos idegenvezetőt Ulrike személyében. Azzal kezdtük, hogy felmásztunk a várba, ahonnan beláttuk az egész várost. Közben mesélt és mesélt (próbáltam én is mesélni), s egyre többet megtudtunk egymásról. Na és mielőtt a kedves olvasóba valamiféle kósza gondolat is felmerülne AKÁRMIRŐL, kénytelen leszek gyorsan megfékezni szárnyalni kezdő gondolatait, mivel eme történet azon kanyara nem következik be... (ez több képzavar egy mondatban kérem!)

Szóval ott tartottam hogy megnéztük a várat, aztán visszasétáltunk a városba. Ekkor mutatta meg nekem Rike az eldugott boldog Gizella templomot. Először, mikor mondta, bevallom nem esett le kiről van szó, de aztán megvilágosodtam! Aztán a történet is kerekké vált előttem - de mivel ezt feladtam rejtvényként, hozzászólásban várom a helyes megfejtéseket! /„Giselagrab”/

Fél egyre beszéltük meg a találkozót Andreával egy bajor étteremben, úgyhogy még volt egy óránk nézelődni. Lementünk a Duna és az Inn folyó torkolatához. Sétálgattunk a bevásárló utcákon, piacoztunk, majd végre elérkezett az ebédidő, hatalmas adag bajor tálat kaptam mindenféle bajor specialitassal. Hosszas beszélgetés után könnyes búcsút vettünk Rike-től, Andreaval még bevásároltunk (térképet vettem meg vacsorához valót), majd visszamentünk az irodába. Még nézelődtem kicsit a CS-en, aztán mennem kellett, hogy kész kajával várjam Klara-t.

Neki is álltam a kajának (spenótos nokedli sajtszósszal – szinte ugyan-az, mint a tojásos nokedli, csak zöld), de kisebb falakba ütköztem. Nem volt hoghagymanyomója – ez még a kissebbik gond. Nem volt nokedliszaggatója – még ez sem vészes. Viszont én elfelejtettem sajtokat venni... Megvárjam mig hazaér, aztán menjek el, vagy visszaérek mielőtt hazaér? Merthogy csak nekem volt kulcsom. Hát vártam...

Megjött, gyorsan elszaladtam a sajtokért, majd nekiláttam. Először nagylyukú szitán próbálkoztam. Hát siralma, sőt csúnya vége lett. Következő kör: deszkán én szaggatom bele, mint a nagyok. Na így már mindjárt más! Belakmároztunk, elmosogattunk, megvártunk egy havert és mentünk a városba. Társasasjátékokat játszottunk egy kocsmában, de úgy elröpült mellette az idő, hogy csak mikor elindultunk jöttünk rá, hogy éjfél van. Reggel meg ugye megint korán kelés!

Összességében nagyon élvestem az ittlétemet – a nyelvi nehézségek ellenére (bár ha belegondolok, itt az angol/némettel még elboldogulok, de mi lesz majd olaszországban?!). Köszönöm a csajoknak, és ermészetesen a Szlovákiai Magyar Cserkésszövetségnek is, aki felvette a kapcsolatot az itteni cserkészekkel.




 

12. nap; 2011. 05. 25. Szerda
Passau – Altöttling mellett valahol

Korai ébredésünknek hála már reggel 7kor úton voltam. Lassan gurultam ki Passau-ból. Hiányozni fog ez a helyes kis városka. Az óváros azért ilyen szép, mert a háború szele elkerülte ezt a részt, így szinte minden eredetiben maradt fent. Augusztusban lesz egy cserkésztalálkozójuk, ha jól emlékszem kb 700 cserkésszel – amire én is hivatalos lettem (végülis egy hét alatt fel tudok ide tekerni:)

Az Inn folyó partján (amely Ausztria és Németország határvonalán folyik) a bicigliút már nincs annyira kiépítve, mint a Dunaparton Passau és Bécs közt (ez a leghíresebb szakasza egyébként a „Donauradweg”-nek). Döngölt út van (mondjuk itt ez azt jelenti, hogy ezen simán lehet menni versenybringával is), ami azért poros, és a láncnak-fogaskerekeknek nem tesz sok jót. Ezért úgy döntöttem, kinézek az országútra. Az Inn folyón nincs hajóközlekedés partján telis-tele madarakkal – csodálatos élővilág! Meglepő módon rengetegen tekertek itt is, gondolom főleg a falvak közelében. Mivelhogy cca. 50 km-en keresztül nem érintettünk települést, csak a „kereszteződésekből” lehetett tudni, hogy a közelben van valami falu. Na de irány az országút. Térképem volt, a feltehetően nem túl forgalmas utakat választottam. Kicsit jobban kellett koncentrálni, merre kell mennem, de viszont így sokkal többet láttam a falvakból. Altöttingnek vettem az irányt (a cserkészek mondták, hogy ott van valami nagyon régi templom, amit érdemes megnéznem). Burghausen helyett választottam ezt, ahol pedig egy nagyon rége kastély maradt fent. Ezt pedig egy CS-es lány ajánlotta. Úgy volt, hogy nála éjszakázom, de sajnos neki az aznap nem volt jó, de valószinűleg nagyon elkeseríthette, hogy nem tudott nekem segíteni, mert egész nap kaptam tőle az sms-eket.

Neuöttlingbe felérve az tűnt fel, hogy minden kis településen van legalább 2-3 templom. El tudjuk akkor képzelni, hány templomtornyot lehet látni egy városban! Na most akkor melyik az (természetesen mikor utánnanéztem a neten kiderült, PONT azt az egyet kihagytam...)

4 óra volt ekkor, így nekiláttam szállást keresni. 5kor már állt a sátor, én meg benne hanyatt dőlve, agyamat teljesen kikapcsolva hallgattam a tücskök ciripelését, madarak csicsergését. Nagyon korán volt még, de a városba már nem volt kedvem visszamenni, így a nagy melegben izzadtam a sátorban :) De jól esett ez a kikapcsolódás!

Számokban: 112,56 km – 7 óra a nyeregben – 15,9 km/h átlag – 47,62 max

13. nap; 2011. 05. 26. Csütörtök
Altöttling mellett valahol – München (Holzkirchen)

Korai lefekvésemnek hála, korán kipattanok a hálózsákból. De sajnos még várnom kell az indulással, mert még minden nedves. Sátor külső hélyazata le, azt rá a bicajra szradni, én meg ezalatt megreggelizhetek. Reggelizés – pakolás... 9 óra előttnagyon nehéz elindulni (már csak a hajnali páralecsapódás miatt is).

Ezen a környéken - a növénytermesztés helyett, a dombok miatt az - állattenyésztés vette át a szerepet: legelők, legelők, legelők... illetve hát ami engem jobban érint – dombok, dombok, dombok. Tegnap este még azon imádkoztam, hogy ne legyen eső. Hát most ezt az esőt hívom vissza. Nagyon meleg van, és természetesen szembe fúj a forró szél. Nehéz nap ez a mai, mert elfogy a vizem. Nem elég nekem a sok 12 %-os emelkedő kutya melegben? Eddig szinte minden faluban akadt ivóvíz-forrás, hát, most egy ideje nincs, minden csak „kein trinkwasser”. Már pont azon voltam, hogy bekopogok valahová, amikor találtam egy kutat. Nincs ráírva semmi, a szemközti bolt meg zárva. Amig kinyit a bolt, megiszom egy kortyot, az talán nem árthat. Mivel éhes is voltam, letelepedtem a hüssön enni. Közben megtudom, hogy a víz nem iható (ekkor már 2 dl volt bennem), de szerencsére a boltba be tudtam jutni, igy fél liter ásványvíz boldog tulajdonosa lettem. Utam során először vagyok kénytelen ivóvizet VENNI. Ezt nem igazán számoltam ám bele a napi 6 €-ba...

Feltöltődve vágok neki a további domboknak, azonban az idő már megenyhült. Pontosabban beborult! Sőt elkezdett szemeregni! Így értem el egy dombon lefelé a 60 km/h-t. Siettem na, a dombnak meg pont a jó felén voltam. Egy benzinkút adott menedéket. Eközben felhivtam a B. Lacit hogy mi a helyzet feléjük, hiszen München mellett lakott, és meghívott magukhoz. Szó-mi-szó, az lett a vége, hogy felajánlotta, hogy kijön értem kocsival. „Na jó – mondom – de én ám nagyon sok cuccal vagyok!” „Hehe, én meg furgonnal!” Elindultam hát, de mire felöltöztem, az eső elállt. Eső cucc le... pár km... őjra esik. Esőcucc fel...párszáz méter...esőcucc le. Na jó, erről ennyit – ma úgyis tető alatt alszom, ázhatok. De szerencsére nem áztam. Viszont olyan jót tett a friss levegő, hogy az addigi siralmas átlagom helyett 25-35 km közötti sebességgel repesztettem. Az úr az autópályával párhuzamosan haladt. Egyszercsak megláttam egy benzinkutat: tökéletes hely a alálkozónak! Hátulról bejutottam. Agip kút volt, és indulásom előtt azt mondták, hogy azon benzinkutakon, lehet ingyenesen netezni. Hát ez már a harmadik kút volt amit kipróbáltam...sikertelenül.

Laci megjött a kocsival, bicaj be, irány haza... azaz előbb vacsorázni! Tökmagolajos rizottó incsiklandozó sült csirkével, kimaradhtatlan spárgával és zöldségekkel...

Este 10 is volt már, mire „haza” kerültünk, és még csak akkor kezdődött a mese. Amíg tusoltam, beraktam az eddig készült videókat. Legalábbis gondoltam, hogy letusolok, de hát én is végignéztem és kommentáltam őket. Beraktuk mosni közben a cuccokat is...így lett egy óra, hogy jó éjszakát kívántunk egymásnak. Természetesen én még fél kettőig neteztem. Pedig tudtam, hogy másnap meló vár rám!

Számokban: 110,64 (+35) km – 6,38 óra a nyeregben – 15,3 km/h átlag – 63,5 max

 

14. nap; 2011. 05. 27. Péntek
München (Holzkirchen)

Hétkor ébresztő, nyolckor indulás, kilencre érkezés. Lépcsőházat takaritottunk, 6-ot. Ebből én 5-öt, mert Lacinak el kellett ugrania a többi helyszinre. Időben végeztem, aztán vártam a „főnökömre”. Lb. 2 órát. Nem hivtam, mert tudtam dolgozik... pedig már nagyon azon voltam. A kocsiban mardt ugyanis a palackom és már nagyon éhes voltam. Benne maradt egyébként a nyomkövetőm is :)

Délután érkezett Laci testvére (ill. annak családja) vacsorára. Laci kedvese készítette az előző este már kipróbált finomságot. Meg kell mondjam, a rizottó sokkal jobb volt, mint az étteremben. Aztán alvás. Én ekkor tudtam egy kicsit blogolni, de mivel én is fáradt voltam, viszonylag korán mentünk aludni.

 

15. nap; 2011. 05. 28. Szombat
Holzkirchen - München

Ma este Laciéknál Grillparty, de megköszönve a meghívást tovább indulok Claudi-ékhoz. Bő harminc km vár csak rám, de szerencsére a szél is mellettem van, úgyhogy elég magas tempóval indulok útnak. Pár kmen keresztül egy traktor mögötti szélcsendben sikerül repülnöm 40 km/h feletti sebességgel (de sajnos tényleg csak pár km).

München-ben is kezd felfejlődni a biciglis kultúra, de azért strapabíró bicaj kell oda a sok padkázás miatt. Sokat segít nekem a GPS, a városban könnyen eljutok vele bárhová (amennyiben tudom a pontos címet). De néha csak sima térképnek használom. De mire mennék vele, ha nem tudnám tölteni. A Bike2USB remekül helytállt eddig. Szinte állandóan rajta van a helyzetjelzőm, kivéve, ha mobilt töltök. És egyáltalán nem fogja vissza a kereket (ha világítok azt megérzi, de az is csak árnyalatnyi – csupán ha kézzel megpörgetem a kereket, lehet észrevenni).

Claudiék megtalálva. Bicaj a garázsba. Csomagok a szoba közepén. Ismét film-mutogatás, majd tusolás után irány a város. Persze csak miután elfogyasztottuk Christian incsiklandozó lasagne-ját.

A város: Napi turitajegyet vettek, ami majdnem 10 € (ezzel 5 fő bármivel bárhova utazhat egy napig). Bevonatoztunk a központba, ott egy kicsit metróztunk...álljunk csak meg! 5 metróvonal van Münchenben, ami számomra kb. átláthatatlan. Na de nem is próbáltam megfejteni. A központ tele volt turistákkal, vásárlókkal. Lépni alig lehetett. Piacoztunk, sportüzleteztünk aztán kimentünk az Angol Parkba. Mivel nem volt túl meleg, „csak” párszázan voltak kint. Jócskán elfáradtunk estére – kérdezték Clau-ék, hogy akarok-e még valahova menni, de megnyugtattam, hogy bőven van dolgom a neten, én is elfáradtam (ő szegénykám már fáradtan jött ki), úgyhogy haza-tömegközlekedtünk (minő gyünyörű szókapcsolat).

Számokban: 36,56 km – 1,50  óra a nyeregben – 20,0 km/h átlag – 43,69 max


 

16. nap; 2011. 05. 29. Vasárnap
München

A kulturálódás napja. A délelőtt a „szokásos” netezéssel kezdődik – tervezgetés, beszélgetések, blogolás (bár sok minden kívülről nem is látszik, de van mit dolgozni az oldalon...). Szóval irány imsét a belváros. Kinéztünk egypár múzeumot, amit meg lehetne nézni. Modern-ra szomjaztam, legyen hát a Pinakothek der Moderne.

Azután kimentünk az Isaa folyó partjára grillezni. Christian már ott volt a barátaival (egy csapatban hokiznak – ahol 2 szlovákiai csávó is játszik), nagynehezen megtaláltuk őket, s csatlakoztunk hozzájuk. Hamarosan megérkeztek Árpádék is (Árpád magyar cserkész volt Sao Paulo-ban!).

Este pedig következett a nagy főzés. Jómagam remekeltem egy toszkán paradicsomlevest valamint spenót helyett mindenféle friss zölddel fűszerezett nokedlit sajtszósszal.

Hajnalig megint netezés, majd lélekben felkészülés a búcsúra, merthogy München volt az egyetlen biztos pont, ami... ami biztos volt.


Képek:
Az előre, vagy hátra lapozáshoz, kattints a kép jobb, vagy bal oldalára.
A képek áttekintéséhez húzd az egeret a kép alatti menü feliratra.




2011. 06. 05. 13:03


Címkék: (0 szavazat)
Szólj hozzá!


Majer István Emléktúra

0. nap; 2011. 05. 13. Péntek


Mérgezett egérként szaladgálok a lakásban, utolsó e-mail-ek írása leendőbeli vendéglátóimnak, honlap pofozgatása és PAKOLÁS a táskákba – végülis mindent időben, nemde?!
Ha már a táskáknál tartunk: A Berguson-tól vásároltam a Vaude Aqua szettet, ami egy nagyszerű választás volt. Teljesen vízállóak, és van bennük hely bőven. A helyes pakolás eredményeként mindenem elfér, csak egypár „fölösleges” dolgot hagyok otthon (bár kajából még így is túlpakoltam magam). Előre kerül a hálózsák illetve azok a ruhák, amik hirtelen kellenek (esőcuccok, meleg ruhák), balra hátra a konyha, jobbra a többi ruha, gyógyszerek, fürdőszoba és az elektromos kütyük. A felső táskában pedig a derékalj és a sátor, túracipő, papucs, meg egy-két szintén gyorsan elővehető dolog (vágódeszka, tányér, étlészlet, wc-papír...). A kormánytáskában van a fényképezőgép (ami eleve a felét elfoglalja), papirok, nasi, nyomkövető meg sok egyéb „hasznos” apróság. De aztán elérkezett az idő! Pár perc van a sajntótájékoztatóig, és én még itthon vagyok. Úgy terveztem ugyanis, hogy pénteken már haza sem megyek, kint alszom a többiekkel. De így kénytelen leszek reggel hazaugrni még egy-két apróságért...


Begurulok a faluház elé, egyből interjú, pár vágógép, Gergővel feltornázzuk a lovat, majd elkezdjük. Családi hangulat volt, de mivel nem az első előadásom, talán már hozzá is szoktam. Jó hagulatban zajlott az egész. De már közeledett az est fénypontja – a cserkészek „titkos műsora”! Ahogy kilépek... öhm... kigurulok a faluházból, megérkezett a MaMa-Trek-es csapat. Gyors ismerkedés, fotózkodás, de már rángatnak is a tábortűzhöz. Hivatalos búcsúzkodás, csomó ajándék, meleget érzek ott belül, de nem a tábortűztől. Minden az első lépéssel kezdődik, és úgy érzem, ezt már régen megtettem, jócskán benne járok már... az álmaimban!
A cserkészek játszva bemutatják a történeteinket (Majer Istvánnak, nekem, a túrának...és ezek találkozásának a történetét). Végezetül cserkésszé avatnak, ami már csak azért is nagy dolog, mert a cserkésszé válásnak megvannak a maga fokozatai, azt ki kell érdemelni, tenni kell érte – nekem mindezt megelőlegezték. És én azon is vagyok, hogy ezt a bizalmat kiérdemeljem...
Az este folyamán aztán legalább ketté, de talán inkább hárommá kellett volna szakadnom: a tábortűznél, a faluházban és a kettő között is csoportosultak az emberek (többek között talán) rám (is) várva, így egy nagy rohangálás lett az egészből, mindenkivel akartam váltani pár szót, mert rengeteg erőt adtak, adtatok! Viszont vészesen közeledett az éjfél is (és én az előtte lévő éjszaka sem sokat aludtam, mert a faterért kellett mennem Győrbe, hogy itthon lehessen az indulásomon, mindek eredményeként fél négykor kerültem az ágyba), és úgy alakult, hogy mésgsem kint alszunk, hanem a Kovács-lakást rohamozzuk meg (Erika, Kriszta, Zsuzs és Gergő). Sikerül is talán fél kettő körül vízszintesbe kerülni... jöhet a reggel. Mivel fáradt voltam, jól aludtam.


1. nap; 2011. 05. 14. Szombat
Kürt – Komárom


Korán ébredünk, mert a Gergőéknek menni kell. Kihasználva a korán kelést kipakolok mindent a táskákból és újra bepakolok, ezúttal nyugodtabban. Mérleg elő: 65 kg vagyok ugyanúgy, mint a bringám. TÚL SOK! 50 kg-ban gondolkodtam (mármint a bringát illetően). A sok kaja – na de majd megesszük, addig meg jó edzés lesz az Alpokra. Az Ég szerencsére kegyes hozzánk, és nem esik. A templom előtt már egy népes kis sereg vár ránk. Pontban kilenckor megkezdődik a búcsúztatás (még itt is tudtak nekem meglepetéseket okozni – gondolok itt a cserkészekre és Zsófiékra). Itt is kaptam még egy kis útravalót, és... és... és ELINDULTUK! Ahogy felraktam a lábam a pedálra, végtelen nyugalom és egyben izgalom is elterített. Izgatott voltam, mert még nem voltam ilyen nagy és hosszú túrán, de nyugodt voltam, mert turdtam, van kikre számíthatok. Rengeteg élmény vár rám, és nyilván lesznek nehéz pillanatok, de elég lesz csak visszagondolnom az indulásom napjára (vagy akár az előestéjére) és minden bajom elszáll majd. Hisz a felhők felett mindig kék az ég! Tizen-valahányan tekertünk (illetve  futott!) szépen lassan komótosan Esztergomba, két megállóval. Esztergomban a Prímás Pincében egy kis frissítő-előadás után folytattuk utunkat István bácsi sírjához, ahol megígértem neki, hogy kitartok és nem adom fel!


Úgy döntöttünk aztán hogy a Duna északi partján tekerünk Komáromig, így egyesek még tovább tudtak kísérni (mondtam én hogy elég spontán lesz az útvonal!). Karvától már csak Erika tekert velem. Mondanom sem kell, hogy szinte végig szembe fújt a szél (ami azért izgalmas, mert Esztergomig keleti irányba tekertünk, Esztergomból meg megindult a nyugatra tartó több hétig tartó utam). Komáromba beérve a piros lámpánál egy rögtönzött interjú a TV-nek, aztán irány a Duna part, ahol is lakodalmas sütivel vártak :) ...no meg aztán vacsival (rántott hús, grillcsibe, töltött pulyka, krumpli, rizs) amiből végülis reggeli lett, merthogy Csabizé meghívott egy remek töltött palacsintára. Erika úgy döntött hazavonatozik (bár volt egy sanda sejtésem, hogy még tuti találkozunk, mielőtt elhagyom az országot). Hosszú beszélgetés után, fél egykor, elfoglaltam a cserkésztanyát, s mivel mindketten elég fáradtak volunk, búcsút vetünk...


Számokban: 95 km – 6 óra a nyeregben – 15,75 km/h átlag – 48,31 max


2. nap; 2011. 05. 15. Vasárnap
Komárom - Kislúcs


Fél nyolckor keltem, mivl az volt a terv, hogy 9-kor találkozom a MaMásokkal az állomáson. Csakhogy szakadt az eső, így magamra maradtam. De a szél mindvégig velem volt – ráadásul szemtől szemben. Az aznapi uticél Csomalak, azaz Kislúcs. Mivel tudtam, hogy nem lesz nagy távolság, nyugodtra vettem a tempót (persze a szél is hozzátett). Az úton ne is történt semmi különös, beszéltem Bulonnyal (sokat köszönhetek neki, főként azt, hogy kipattant a fejemből ez az őrült ötlet, de tulajdonképpen azt is, hogy megvalósult – és nem is akárhogyan: egy remek Kenzel Distance 400-as cirkálóval). Késő délután értem Csomáékhoz, ahol már a MaMáék vártak (jóllakva!). Na de azért maradt még nekem is a terülj-terülj asztalból (babgulyás, tejfölös lepény, pizza, rétes...). A srácokkal körte, a lányokkal Martini – de mindez egy pohárból :) Estére aztán megérkezett Erika is... Miután sikerült netet varázsolni a gépemre, egy kicsit dolgozgattam, aztán fél egykor nyugovóra tértem. Hétfőre is laza távot terveztem, úgyhogy nem aggódtam (de amúgy sem vagyok az az aggódós fajta).


Számokban: 71 km – 4,5 óra a nyeregben – 14,68 km/h átlag – 26,24 max


3. nap; 2011. 05. 16. Hétfő
Kislúcs - Pozsony


A kiadós reggeli után Csoma, Erika és én vágtunk neki a Dunapartnak. Azt mondtam vasárnap szembeszelem volt – na akkor most szembe-orkán. Nagy küzdelem volt, de élveztük, forgattunk (hogyan kell sátorral sárkányt eregetni). Erika meg kikönyörögte a lovamat... hát ha annyira erősködik, akkor csak vigye :) A térdeimnek talán jót is tett ez a kis pihenés. Pozsony előtt úgy döntöttem, pizza helyett főzök – úgy döntöttem?! A gyomrom döntött úgy! Szuper helyet találtunk, elő a benzinfőző, zacskós leves... Az uticél Pozsony, Totem-lak (azaz Jani haverom). A Duna-parton sietős búcsut vettünk – Erika a vonatra, és nem „egy helyre” siettem már nagyon. De, a telefonom lemerült. Felraktam „töltőre” (A kütyüt egyébként a Bike2USB szolgáltatta, melynek lényege, hogy agydinamóról tudom tölteni a telefonomat, nyomkövetőmet, és bármi usb-vel tölthető cuccot), de ahhoz, hogy a GPS-t bekapcsolva is bírja a telefon, 12-14 km/h felett kell tekernem... viszont előttem egy hatalmas domb! Pozsonyban kerékpáros út szinte csak városon kívül, na meg a Dunaparton (de annyira ráz, hogy... mindegy). Ezért az utat választottam – szerencsére már nem volt akkora forgalom – és ami belefér. Tudtam, hogy már csak pár km van hátra, hát hajráztam egyet. Nagy nehezen megtaláltam a Janigyereket is, aki most nem ment a házhoz – én mentem hozzá (na jó, a hülye poénokat inkább hanyagoljuk...). Jani kedvesével él Pozsonyban egy egész csinos kis lakásban. Meghívtak vacsizni (lasagne-t választottam – csak hogy majd tudjam mihez hasonlítani... azaz fordítva: az olaszhoz képest tudjam, milyen nálunk. Még egy gyors bevásárlás egy nagy bevásárló központban, vissza a lakba, egy kis netezés, aztán alvás...


Számokban: 76,8 km – 4,5 óra a nyeregben – 15,84 km/h átlag – 45 max


4. nap; 2011. 05. 17. Kedd
Pozsony – Bécs


Kedden délelőtt a Pátriának adott interjú után viszonylag könnyen megtalátam a helyes kerékpárutat, így dél körül már el is értem az Osztrák – Szlovák határt. Ahogy átgurultam, hirtelen fura érzés fogott el – más ország, más kultúra, MÁS NYELV! Hogyan fogom megértetni magam? Hirtelen oly távolinak tűnt az indulásom... A szél még mindig szembe fújt, de már szinte hozzászoktam. Egykor kiszemeltem egy remek helyet ebédelni, ami Ausztriában nem nehéz, hiszen szinte kilométerenként vannak pihenő-pontok. És valaki otthagyott nekem egy bécsi kerékpáros térképet! Ettem-ittam-pihentem, majd mentem tovább. Persze nem ment olyan fürgén az a szekér, a szél fújt, de nagyon meleg volt. Viszont megnőtt a forgalom, elég sok túrabringásal találkoztam. Ezek a találkozások mind-mind egy kis erőt adnak a köszönések, vagy csak egy sima mosoly által. Bécs előtt GPS bekapcsol – keresztül kell mennem a városon. Pesten gyakran kerékpározom (ha azt annak lehet nevezni), így fel vagyok készülve a legrosszabbra is. Azonban hatalmasat kellett csalódnom, persze pozitív irányba! Bécs egy kerékpározható város!!! A szó szoros értelemben. És a gyalogosok érdekes mód a járdán mennek, a biciglisek meg a kerékpárúton! És RENGETEG kerékpárút van. És szélesek, simák, kényelmesek, biztonságosak! És-el nem kezdünk mondatot! Közben hívom Rékát, a szállásadómat, de nem veszi a telefont... odaértem a címre, hívom, semmi. Felhívtam a barátját: „Petikém, itt vagyok, de hol?!” Megnyugtatott, hogy minden rendben, 1-es kapucsengő. Gyönyörű a lakás, kedves fogadtatdás, vacsi, internet – ahonnan megtudom, hogy az lenne a legjobb, ha pénteken venném át a Linz-i szállásom kulcsát (a tervezett szombat helyett). A bécsi pihenőnapot így kihúztam, úgyis közel van, majd visszajövök – merthogy vissza kell jönni, gyönyörű város!
Éjfél előtt kerülök ágyba (túrám során először). Tudom, hogy másnap már nem tudom, hol alszom...


Számokban: 97 km – 5,5 óra a nyeregben – 16,77 km/h átlag – 54,47 max


5. nap; 2011. 05. 18. Szerda
Bécs – Kremms után valahol


Reggel bevásárlás, reggelizés, pakolás és indulás. Telefon – visszafordulás! Ott maradtak a ruháim, amiket kimostam az este. Másodszor megyek el a lány mellett, aki valószínűleg a kerékpárút forgalmát méri fel – de talán még kérdőívezik is. Összemosolygunk, s mondom neki, hogy még jövök. Mikor harmadszor megyek, már társasága van. A talált térképem segítségével könnyedén kitalálok a városból (persze párszor nagyon kellett figyelni, hogy most akkor merre is van az arra. Egy ilyen „keresemazutam” alkalmával forgolódtam szinte egyhelyben... a gép megindult... az spd nem engedett... Tomi bukfencezett. Na ez is letudva, remélem több ilyen nem lesz.) A terv, hogy ma 100 km fölé kell mennem. Persze nem óránként :) Bécset elhagyva egy kis nasi, aztán adjunk neki! Szerencsére hátszelem van, így 25 km/h körül repesztek a „lakókocsimmal”. Nagyon hamar elérem Tulln-n (utitervem szerint a környéken kellett volna sátraznom), pedig még talán 50 km-nél sem tartottam. Attila szobra található a Dunaparton, fénykép, videó és az első „német” nyelvű túrabeszámoló után indultam tovább. Az út egyébként nagyon jó mindőségű, volt olyan szakasz, ahol teljesen újnak nézett ki, és szinte tükör sima volt! Kremms-ben egy kis-Duna ágban rengeg fiatal pancsikolt. Gondolom a víz alacsony állása miatt elég jól felmelegedett, így a nagy-Dunához képest kifejezetten meleg volt. Sétáltam benne egyet én is. Kicsit körbenéztem a városban is, aztán haladtam tovább, immáron sátorhelyet keresve. Kerékpárút-építés miatt egyszer csak végszakadt az út – szerencsére pont előtte tankoltam be egy kis faluban vízzel. Szőlőtermelő vidék ez, a szőlősorok végén pedig szintén egy kis-Duna ág folyik. Kiszemeltem magamnak egy helyet, ami nem csak elsőre, de másodszorra is nagyszerűnek bizonyult. Sátorállítás, főzés, (fürdés helyett palackból mosdás, merthogy a vizet egy szakadék választotta el tőlem), képek gépre másolása, alvás – már este 8kor! Már most nagyon meleg volt az este, de aztán az éjjel elkelt a 0°C konfortú hálózsák...[katt]


Számokban: 108,7 km – 5,5 óra a nyeregben – 18,36 km/h átlag – 33,63 max


6. nap; 2011. 05. 19. Csütörtök
Kremms – Linz előtt valahol


Csodás vidéken tekerek: a Duna körül hatalmas dombok tornyosulnak, melyeknek oldalában szőlősorok húzódnak. Nem bírok betelni a látvánnyal, gyönyörű! A falvak is gyönyörűek, némelyik úgy tűnik, mintha megérintette volna őket egy kicsit Toscana (majd amikor odaárek kiderül, igazam volt-e). Elhagyom Melk-et is, ami a következő megállóm lett volna. Innen ha jól számoltam, már csak 100 km Linz. Mivel térképem nincs (mert ugye mindek is az?!) nem tudom, mennyire lehetek valójában. Minden falunál egyébként van infopont, térképpel, információkkal, szépen, érthetően, csak éppen távolságok nincsenek feltüntetve – na meg Linz hiányzik róla. Ki is van táblázva szépen, így addig úgy döntöttem, addig tekerek, amig meg nem tudom, mennyire van Linz. Az ebédem szintén zacskósleves, és most egy kis szárított kukoricakenyérrel (vagy minek nevezzem) teszem izgalmasabbá és laktatóbbá. Hát... pár órára talán elég... de majd ki fog kelleni találni valamit, hogy laktatóbb legyen. Egyébként ha az ember mozog, nem is érzi annyira az éhséget, de amint megáll...uhh! Viszont én már tekerve is éreztem az éhséget, és alig vártam, hogy egy településre érjek, ahol bevásárolhatok. Az árakhoz még mindig nem vagyok hozzá szokva, figyelnem kell, hogy beleférjek a napi 6 €-ba. A bolt előtt beszélgetésbe elegyedtem egy túrázó párral (apa lánya lehetett, legalábbis nagyon remélem:) A falubéliek is mind nagyon rendesek voltak, akkorákat köszöntek, majd leestem a padról. Feltöltődtem mákos kaláccsal meg egy iszonyat ízű joghurtitallal, pihentem egyet, egybe lenyeltem egy banánt és indultam tovább. Linz előtt aztán sűrűsödnek a települések, valammint a kerékpárutak is! A 6-os (amelyen én megyek) a 11-es és a 12-es találkozási pontja kicsit megkavart, így csináltam pár plusz km-t. Az estét egy erdőben töltöttem – kicsit talán jobban izgultam, mint az előző este, de végülis egy jót aludtam. Főzni már nem főztem, sőt, a délutáni kaja kibírta mostanáig, így nem is vacsiztam csak egy banánt. Lefekvés előtt megnéztem a telefonomban, mennyire vagyok a szállásomtól: 24 km. Miért nem néztem meg előbb?! Na mindegy, felhívtam a szállásadomat, megbeszéltük a részleteket, majd megpróbáltam figyelmen kívül hagyni az erdő zaját...


Számokban: 134 km – 7,3 óra a nyeregben – 17,96 km/h átlag – 52,42 max
További info: [katt]

2011. 05. 28. 23:36


Címkék: (1 szavazat)
Szólj hozzá!


 Legrégebbivel kezdve

Egy oldalon megjelenő elemek száma:  

 

 

Túrabolt eladó
Túrabolt logo
Figyelünk
Rád

Hívj és segítek!

Ádám vagyok és minden kérdésedre válaszolok. Hívj és tedd fel nekem a kérdéseidet a

+3630-929-0596

telefonszámon, hétköznap 12.00 - 18.00-ig.

English speaking operator call: +36 30 929 0596


Házhoz visszük!

Gyorsan és alacsony áron, vagy akár ingyen is kiszállítjuk a nálunk vásárolt túrafelszereléseket az ország bármelyik pontjára...

Házhozszállítás


 

Válassz kedvezményt!

5-10%-os kupont adunk 50.000 és 100.000 Ft feletti rendelésnél, amelyet a következő vásárlásod alkalmával használhatsz fel...

Túrabolt kedvezmény kupon

-50% alatt is találsz nálunk túrafelszereléseket és túraruhákat, érdemes megnézned mi az, amit most nem szabad nálunk hagynod...

Akciós termékek

Viszonteladói kedvezmények várnak Rád, ha Five Ten,  Kohla, vagy Zamberlan termékeket szeretnél árusítani...

Viszonteladói kedvezmények


Kiváló Garancia!

Amellett, hogy Ádám segítségét minden esetben kikérheted a megfelelő túrafelszerelés, vagy túraruha kiválasztásához, ha mégsem lenne megfelelő az általad választott termék, akkor webáruházas vásárlás esetén azt 14-napig visszaküldheted és mi becseréljük, vagy visszafizetjük annak árát.

Garancia


Lájk ajándék...

Csapj le minden héten a facebook-on közzétett, fillérekért elvesztegetett túrafelszereléseinkre és túra kiegészítőinkre.
Lájkolj most!

 

Üzenőfal


Túrabolt ElejéreTúrabolt VisszaTúrabolt KövetkezőTúrabolt Végére

Szia Gergő! Azoknál a modelleknél, ahol nincs méretválasztás, a leírásban adjuk meg az elérhető méreteket és ezeknél a megjegyzésbe kérjük a választott méretet. Webes rendeléskor mindenkivel beszélünk telefonon is, akkor is tudtok választani, változtatni. Üdv, Attila
Sziasztok,
Weboldalon miért nincs feltüntetve, melyik cipő milyen méretben van? Miért csak a pénztár gomb után kell megadni a megjegyzésként?

üdv,
Gergő
Kedves Péter! Sajnos, Polartec Power Dry anyagú aláöltözetünk most nincs. Egyéb szintetikus és merinógyapjú aláöltözeteink vannak. Üdvözlettel, Baráth Attila
Érdeklődöm, hogy férfi aláöltözet Polartec Power Dry anyagból kapható-e Önöknél.

Köszönöm.
Üdvözlettel:

Láng Péter

Kedves Ilona! Valószínűleg nem. Tapasztalataink szerint a legtöbb esetben nem kompatibilisek a különböző márkák bot alkatrészei. Üdv, Attila
Szretnék érdeklődni, hogy Gipron túrabothoz jó-e a Zajó botvég
előre is köszönöm a választ
Ilona
Trexpert túrabolt 15:26: Kedves Réka! Sajnos Szép kártyát még nem fogadunk el. Üdv, Attila
Kedves Turabolt!
Az lenne a kerdesem, hogy SZEP Kartyaval lehet matracot rendelni toletek? Koszonettel, Reka
Kedves Anita, kérlek, hívj fel, hogy részleteiben át tudjuk beszélni. Üdv, Attila
Kedves Attila!
Az előző kérdező vagyok.
Visszaolvasva a kérdésemet, lehet nem érthető, mert ki az akinek 3 fokban melege van? Hát nekem, ha nem megfelelően öltözöm fel, melegebben mint kellene Anita
Túrabolt ElejéreTúrabolt VisszaTúrabolt KövetkezőTúrabolt Végére


Hírlevél


Hírek, akciók, újdonságok
Aktuális ajánlatok, tippek, tanácsok.

... extra akciók hírlevélolvasóinknak ...

Mindez és sok más téma is olvasható a hírlevelekben...


Hozzászólások



 

Á.sz.f.
Adatkezelési tájékoztató

Bakancs, hálózsák, sátor, hátizsák és a túrázás egyéb kellékei egy helyen...

TÚRABOLT és WEBSHOP

Trexpert Túrabolt Budapesten:
1134 Budapest, Rózsafa u. 9. (A Dózsa György úti metróállomás mögött)

 

Trexpert Túrabolt

Webáruház készítés

Webáruház készítés:

 Webáruház készítés

  |  Marketing

  |  Téma: Trexpert Túrabolt - Túrabakancs - hátizsák - sátor